Rólunk

A Császárvonal projekt gondolata 2017 novemberében merült fel először, és az ötletet tettek követték. A készítők, két császáros édesanya, Kiss Verus (egészségügyi újságíró) és Rákosi Dóra (gyógytornász, IBCLC) azt tapasztalták, hogy bár egekbe szökik a műtétes szülésbefejezések aránya, a császár egy sok tévhittel övezett beavatkozás, és a nagy hasi műtét ellenére a közbeszéd mégsem nevezi sokszor szülésnek, mi több, könnyebb útnak titulálja. Kevés a valós információ róla előtte, kevés a támogatás utána. Ezért fogalmazódott meg bennük, hogy ez ellen tenni szeretnének - de úgy, hogy közben mégsem a császár mellett korteskednek, hanem valós információt adnak át erről az érintetteknek. Ekkor született meg egy mobilapplikáció ötlete, mely 2018 júliusában androidos platformra, majd 2019 januárjában iOS-re is elérhetővé vált. Emellé világossá vált, hogy elengedhetetlen egy Facebookos szakértői csoport létrehozása is császárral szült édesanyáknak, ahol kérdés-válasz formában lehet a műtéttel, regenerációval kapcsolatos tudást átadni a csatlakozóknak.


Mi, a Császárvonal-csapat azért dolgozunk, hogy azok az édesanyák, akik császármetszéssel hozzák világra gyermeküket, ne maradjanak valós, hiteles információ és segítség nélkül sem a szülés előtt, sem a kórházban, sem pedig a gyermekágyi időszak nehézségei során. Igyekszünk minél többekhez eljuttatni a beavatkozással kapcsolatos egészségügyi információkat, beszélni a valós és a vitatható császárindokokról, a beavatkozás lelki oldaláról, a hosszú távú következményekről és a sokszor túlmisztifikált VBAC-ról (császár utáni természetes szülés) is.

Az applikáció fejlesztése során számtalan szakértő (aki maga is császáros édesanya) volt segítségünkre, az aneszteziológustól a dúláig. A projekt szakmai fővédnöke pedig dr. Prosszer Mária, szülész-nőgyógyász .

Zárt Facebook csoportunkban több dúla, szülésznő, pszichológus, védőnő, gyógytornász stb. állt mellénk pro bono, hogy tudásukkal segítsék munkánkat, a felmerülő kérdésekre naprakész választ tudjanak adni. Hálásak vagyunk ezért az összefogásért!

Az online jelenlét mellett szervezünk szülésélmény-feldolgozó csoportokat is, egyelőre Budapesten, a kimeNŐ ötletgazdájával, Kánya Kinga trénerrel, és nagyjából másfél-kéthavonta informatív előadássorozaton is részt vehetnek az érdeklődők, amelyeken mindent elmondunk a császármetszésről, négy szakértő tolmácsolásában (aneszteziológus, gyógytornász-IBCLC, dúla, gyermekágyi segítő-hordozási tanácsadó).

Fotó: Trosztel Adrienn/ Babakukk

Vezető gyógytornászunk szerte az országban egyre több szakmai továbbképzést, workshopot tart a császármetszés utáni hegkezeléssel, regenerációval, az érintett édesanyák naprakész tudás által vezérelt gyermekágyi és későbbi támogatásával kapcsolatban.