Maradj mozgásban császár után is!

Császár után

Szerző: Kiss Verus Szakértő: Rákosi Dóra, a Császárvonal gyógytornásza

Császármetszés után felkelni és mozogni, pokoli fájdalmak közepette? Na, még mit nem! Pedig érdemes erőt venni magunkon, s a kórházi napoktól célzottan végezni a mindennapi mozgásokat, majd tornákat. A Császárvonal szakértője, alapítója mondja el, miért.

Hasűri összenövések, fokozott trombóziskockázat, heggyógyulási problémák, vérzések – jóllehet, a császármetszés szövődményei már kezdenek beépülni a köztudatba, a megelőzésükkel kapcsolatos teendőkről nemigen beszélnek az érintetteknek az ellátórendszerben. Habár dolgozik minden kórházban gyógytornász, a leterheltség okán nem tudnak eljutni az összes műtött beteghez (esetünkben édesanyához), így nagyon sok császárral szült édesanya sehol nem hall iránymutatást arra vonatkozóan, hogy miképp végezze a hétköznapi mozgásokat sebkímélő módon, hogyan mozgassa át magát már az őrzőben, és hogy hogyan is kezelje a későbbiekben hegét.

Elanyátlanodva a kórházban

„Műtét után az egyik nővér annyit mondott, ha tüsszentenem kell, fogjam meg a hasam. Azt is hozzátette fennhangon, hogy ha fel akarok kelni – az amúgy semmilyen módon nem állítható – ágyról, akkor oldalra fordulva próbálkozzak, rá fogok jönni, hogy kell. Négynapos bent létem alatt ennyiben ki is merült a mozgással, regenerálódással kapcsolatos tanácsok sora. Arról, hogy jó lett volna gyógytornásszal mozognom ott és akkor, a Császárvonal facebook csoportjában értesültem, jóval később”

– emlékszik vissza Edit, akinek története csak egy a sok közül, hiszen a császáros anyukák zöme ma hozzá hasonlóan, ugyanígy segítség nélkül marad a rendszerben. Hogy honnan sejthető mindez? Az általa említett kezdeményezés égisze alatt 2018 tavaszán 3636 édesanyát kérdeztünk meg egy nem reprezentatív felmérés során: ennek eredményeit értékelve pedig kiderült például, hogy az érintett, császáros édesanyák 87,2%-a nem találkozik gyógytornásszal a műtét után. Pedig esszenciális lenne.

Mi az a Császárvonal?
Nekem Szól! Egészségértés Díjat nyert, császáros édesanyákat támogató, komplex kezdeményezés, melynek fő pillére egy ingyenes, magyar fejlesztésű mobilapplikáció, 120 oldalnyi információval a műtét előtti, a kórházi és az otthoni időszakra, cikkekkel, szótárral, gyakori kérdésekkel, Androidra és iOS-re.Van ugyanezen a néven egy támogató facebook csoportunk is, ahol szakértők segítik a csatlakozó, érintett édesanyákat. Rendszeresen szervezünk császáros szülésélményt fókuszba állító beszélgetőcsoportot, Hegmesék projektünkkel és könyvünkkel pedig Richter Anna Díjat nyertünk. Hiánypótló Videótárunk a császármetszés előtti, a kórházi, majd a felépülési időszakban is végigkíséri az anyákat, szakszerű, biztonságos mozgás- és életmódprogramjainkkal.

A mozgás és a légzés a kulcs

„A közvélekedéssel ellentétben a mozgás nem ördögtől való frissen műtve. Rögtön, ahogy az érzéstelenítő elkezd kimenni, pár órával a műtét után, az egész pici bokakörzések, térdhajlítások, combfeszítések – akár már a felkelés előtt – nagyon sokat segíthetnek abban, hogy könnyebb legyen majd a műtét után az első felkelés. Ezekben az órákban sokszor félnek az édesanyák a legapróbb mozdulatoktól is, azért, mert nem kapnak a kórházban felvilágosítást. Pedig a korai, mihamarabbi mozgás – gyógytornásznyelven a posztoperatív mobilizálás – a regeneráció legjobb motorja. Minél hamarabb mozgunk

  • annál jobb minőségű a gyógyulás,
  • annál hamarabb és könnyebben el tudjuk látni a babát,
  • hamarabb helyreáll a bélműködés és a vizeletürítés,
  • keringésünk javul (trombózismegelőzés),
  • nem mellesleg a hasűri összenövések kialakulásának esélye is mérséklődik

- magyarázza Rákosi Dóra, a Császárvonal gyógytornásza, négyszeres császáros édesanya. A fentiek okán készítette el a Császárvonal is azt a videós alapcsomagot, ami már a kórházi napokban megkezdhető, s a műtét utáni 12. hétig kíséri az anyákat a biztonságos felépülésben.


Műtét után: speciális élethelyzet

A császáros édesanyák a várandóssággal járó változások mellett a komoly hasi beavatkozás miatt is speciális helyzetben vannak a gyermekágy alatt, kiemelten fontos lenne számukra, hogy célzott, regeneráló mozgást végezzenek, egészen a 12. hétig, és utána kapcsolódjanak be egy szülés utáni regeneráló programba.

„A várandósság alatt, a növekvő pocak miatt megváltozik a légzésmintánk, a tartásunk. Ha nagyon keveset mozogtunk a várandósság előtt, akkor nem ritka, hogy a terhesség alatt még inkább kíméljük magunkat. És így jön az életünkbe egy nagy hasi műtét, ami még inkább beavatkozik az egész rendszerbe. Császár után ugyanis újra kell tanulni, tanítani az izmoknak az együttműködését, kiemelt tekintettel a gátra, a hasra, a hátizmokra és a rekeszizomra. Az agy-izom kapcsolatot, együttműködést kell újraépíteni ilyenkor. Ezt újrahuzalozásnak szoktam nevezni”

– mondja a szakember, aki a légzés fontosságára is felhívja a figyelmet. „A légzéssel mellkasunk mobilizálódik, ami az egész testünknek jót tesz a műtét után. A mély légzéssel – a felső pihegő, felületes légzések helyett – a rekeszizmunkat tudjuk átmozgatni, ami segít beleinknek is ‘magukhoz térni’, a sebnek ingerként szolgál, hogy a gyógyulás alatt a húzásirány megfelelő legyen. Segít a keringésben, hiszen a belégzések támogatják a vénás visszafolyást a keringési rendszerben” - magyarázza a gyógytornász.

A heget is kezelni, szeretni kell

A mozgás vs. megfelelő légzés duója ideális esetben még a hegkezeléssel egészül ki: mint azt Rákosi Dórától megtudtuk, a sebek leesése után érdemes elkezdeni a módszeres hegmasszázst  is, amit ezen a területen is képzett szakember tud megmutatni nekünk, de a Császárvonal videótárában is találunk alap hegkezelést (ez a torna+hegmasszázs+légzőtorna triója, ide kattintva előfizethető). A hegmasszázzsal a cél

  • a keringésjavítás,
  • az összenövések oldása (10 császárosból 7-nél előfordul),
  • a szöveti struktúra jó irányba rendeződésének elősegítése,
  • az elasztikusság (rugalmasság) biztosítása.


Érdemes kitartóan végezni, a kötőszövet nagyjából egy év alatt rendeződik. Ha a heg később panaszt okoz (érzéketlenség, vagy épp érzékenység frontra, a hegvonal eltérő színű itt-ott, viszket a műtét után jóval később is stb.), érdemes arra gyanakodni, hogy összenövések okoznak galibát, ilyenkor hegünk már személyes segítséget igényel. Az összenövésekre érdemes gondolni akkor is, ha ismeretlen eredetű derék-, hát-, térd- vagy akár csípőfájdalmak jelentkeznek, sokszor évekkel a műtét után, mert bizony összefüggésben állhatnak a beavatkozással (hegkezelésben jártas szakembert tudunk ajánlani lakhelyedhez közel, ha írsz a hello_kukac_csaszarvonal.hu címre).

A heggel elkezdeni foglalkozni sosem késő, viszont, ha a császármetszés után hamar a napi rutin részévé válik a hegmasszázs, a regeneráló tornákkal, légzőtornákkal, szilikonos hegkezelő termékekkel kombinálva kimaxolhatjuk az „öngondoskodást”. A heg beleszólhat a has regenerációjába is, kifejezettebb lehet szülés után a kötényhas is (a has visszahúzódásáról komplett cikket itt találsz), amit szintén érdemes és lehet otthoni önkezeléssel javítani. Ehhez ajánljuk a Császárvonal haladó has- és hegkezeléses programját.

Torna császár után, hegmasszázs, szülés utáni regeneráció, kötényhas-program: mozogj, regenerálódj velünk! Nézd meg a Császárvonal komplex Videótárát, s tegyél meg mindent magadért, hegedért, hasadért, hasizmaidért, testedért! Előfizetés után várunk a VIP-csoportba, ahol extra, ingyen videók, segédletek, tippek várnak a felépüléshez!