Egy különleges történetet hozunk, ami nem túl gyakran esik meg a hazai szülészeti ellátórendszerben. Egy sikeres, ikres VBAC beszámolója, ami sokaknak adhat erőt. A szüléstörténet egy készülő könyv részlete, amit nemsokára a Császárvonalon is bemutatunk. Átadjuk Zsófinak a szót.
Dia születése
Első várandósságom alatt végig természetes szülésre készültem és nem is tudtam elképzelni, hogy a szülés lehet más, mint természetes. Azt gondoltam, hogy minden nő tud természetes úton szülni, s csak a nagyon ritka esetek kerülnek műtőbe és születnek császármetszés útján. Már látom, hogy akkor tudás- és információhiánnyal vágtam neki a szülésnek. Dia faros volt, ráadásul kevés is volt a magzatvíz, s azt mondták, ilyen kevés víz mellett már nem is fog megfordulni. Befektettek a kórházba a 37. hét elején, de nem írtak ki programozott császármetszésre, hanem megvártuk, hogy magától beinduljon. Így is lett, 37+6-ra született a lányom, a vajúdás fájásokkal indult és el is folyt a magzatvíz is, de mivel faros volt, műtét lett a vége.
Fizikailag, testileg gyorsan felépültem, lelkileg viszont nagyon mélyen érintett a császár. A tudat, hogy felvágtak, s csak úgy kivették a babát, olyan érzés, mintha én magam nem is lettem volna jelen. Megalázó volt, hogy egy műtőasztalon születik a kislányom. Nekem ez nem szülés.
Diával is valahogy más a viszonyom, mint az ikrekkel. Mert bár elsőszülött, mégsem éreztem magamban akkor olyan nagy erőt, mint most. S ennek úgy érzem, köze van a szülés módjához. Most van bennem egy plusz erő, s abszolút büszkeség, hogy sikerült az ikrekkel a VBAC.
Az ikerlányok: Júlia és Lívia születése
Amikor megtudtam, hogy ikreim lesznek, eldöntöttem, hogy az utolsó három hónapban már nem fogok dolgozni, hanem otthon töltöm ezt az időt. Jártam olyan kismamajógára, ahol különböző technikákkal, immár tudatosabban készültem a szülésre, mint az elsőnél. A várandósság alatt négy orvosom is volt. Az elején nem akartam magánorvoshoz járni, ezért elmentem az SZTK-ba, ahol már a 6. héten közölték, hogy bizony császár lesz. Innen átmentem egy ikerspecialistához, akit szintén megkérdeztem arról, szülhetem-e majd az ikreket természetes úton. Azt válaszolta, hogyha szeretném, hogy a második babám ne élje túl, akkor persze. Ezt az orvost is ekkor láttam utoljára. Ezután szintén egy ikerspecialistához kezdtem járni magánellátás keretében, ő azt mondta, 5 százalék esélyem van ikrekkel a természetes szülésre úgy, hogy van császáros előzményem. Viszont a végén kiderült, hogy az orvosom egész augusztusban szabadságon lesz, tehát nem fog tudni bejönni a szülésre. Azt javasolta, hogy menjek el a kórházba és ott beszéljem meg az ügyeletes orvossal, hogy mit szeretnék. Annyit mondtak, hogy 37+5-re kiveszik az ikreket. Kértem, hogy várjunk a 38. hét végéig, hátha akkor beindul a szülés magától. Sokat vitatkoztam velük, érveltem azzal, hogy problémamentes volt a várandósságom, még a koronavíruson is átestem, a hegszétválás esélye is minimális, de nem találtam megértő fülekre. Végül kiírtak programozott császárra, amire nem mentem el.
Ekkor kértem tanácsot VBAC szakértői csoportokban (ezekből egy gyűjteményt ide kattintva találsz - a szerk.), így találtam rá az egyetlen orvosra, aki bízott bennem és az utolsó pillanatban elvállalt azzal a feltétellel, hogy beindítja a szülést. Egy keddi napon kerestem meg, ő konzultált a korábbi magánorvosommal, aki megerősítette, hogy valóban problémamentes volt a várandósságom, szerdán visszaírt és csütörtökre behívott. Ekkor voltam 37+4.
Bementem hozzá, megnézte, hogy valóban fejvégűek-e az ikrek és megerősítette az igazamat, miszerint a nemzetközi ajánlások is azt mondják, hogy lehet az ikervárandósságot természetes úton befejezni még császáros előzménnyel is.
37+5-re mentem be indításra, este felhelyezték a ballont, másnap reggel mentem a szülőszobára, ahol már 1 vagy 2 cm-re nyitva volt a méhszáj. Folyamatosan, kis mennyiségben adagolták az oxitocint, az orvos 3 óránként rám nézett. Reggel 8-tól délután 4-ig úgy éreztem nem történik semmi, gyengék voltak a fájások is. Ekkor burkot repesztett, ami után felerősödtek a fájások, szerencsére a lányok szíve is jól bírta a vajúdást, végig rendben voltak a szívhangok. Az orvos végig nagyon jól, biztatóan kommunikált velem, 21:40-kor született Juli és 21:46-kor Livi. Érdekesség, hogy azon a ponton, ameddig Diával eljutottam a vajúdásban (2 cm tágulás), volt egy megakadás az ikreknél.
Igazából lehet, hogy beindult volna magától a szülés – mivel két külön méhlepény látta el az ikreket – lett volna még időm a 38. hétig, de ezt az információt a korábbi orvosom rosszul írta rá az ambuláns lapomra. Az ikervárandósságot egyébként a 38. hét végéig be kell fejezni a magzatelhalás veszélye miatt, ezzel tisztában voltam. Sok lehetőségem pedig nem maradt, örültem, hogy végre valaki támogat és hisz bennem, ezért elfogadtam az indítást.
Összességében végül a szülést kísérő orvos volt az az egész ellátórendszerben, aki bízott bennem, bennünk, és aki megfelelően kommunikált velem. Azt gondolom, ez kulcsfontosságú lenne az ellátórendszerben, ahol ma leginkább az autoriter stílust képviselik a kismamákkal szemben.
(A nyitókép csak illusztráció.)
