30 perc magadért: "minden magáért tenni akaró nőtársamnak szívből ajánlom ezt a programot"

Ti és a Császárvonal

Szerző: Kiss Verus

Gabi is billentyűzetet ragadott, s elmesélte, miképp változtatta meg a Császárvonal Videótára és elsősorban Lendület-programjai az életét. Most a "Magamra találó"-ról mesél, melynek újabb programköréhez már tudsz Te is csatlakozni, vagy akár a haladóbb, alakformáló folytatásához, a "Magamra találó plusz"-hoz is, szétnyílt hasizommal is!

Már az őrzőben a Császárvonalat hívta segítségül

"2020 nyarán született régóta várt kislányunk, császármetszéssel. Szerencsés vagyok, mert a szülés előtt már megismerhettem a Császárvonal honlapját, így már az őrzőben elkezdhettem alkalmazni a honlapon leírtakat. Felépülésem gyorsan, zökkenőmentesen zajlott. Amíg a kisded pici volt sokat sétáltam vele a környékbeli dimbeken-dombokon, így a mozgás megvolt (még a tejtermelésben is segített a sok séta). Amióta azonban a saját lábára állt a kislány, többször megyünk arra és olyan tempóban sétálni, ahogyan ő szeretné. Így más mozgásformát is be kellett iktatnom a séta mellé" - emlékszik vissza Gabi.

30 perc mozgás és életmódtippek - a "Magamra találó" program dicsérete

"Csodálatos segítség a Császárvonal honlapján található sok-sok torna. Én az Új lendület - Magamra találó: napi 30 perc - és jön a változás! programot csináltam végig és hálás vagyok, hogy ez a program megszületett. Sokrétű, szeretetteljes, testünk minden porcikáját megmozgató, testet-lelket támogató csomagot hoztak össze a Császárvonal hölgyei. Nem csak mozgást, különféle tornákat kaptunk, hanem egyéb apró támogató, napirendünkbe könnyen beilleszthető és valóban testünket felpezsdítő tevékenységeket is" - összegzi Gabi, s hozzáteszi, korábban a SUGAR Lendület-programot is előfizette, nagyon élvezett abban is minden tornát. Az a programkör a cukorháztartás egyensúlyának megteremtéséért született.

Tonkó Csilla, korrektív tréner, pre- és postnatál tréner egyik órája látható Gabi kijelzőjén, aki az egyik leglelkesebb részvevő volt a 300-ból a "Magamra találó" 2023 januári programkörében.

Online, közösségben, motiváltan mozogni? Igen!

"A csoport ereje (minden online programkörben dedikált online fb-csoportja van, ahol az edzők, gyógytornászok folyamatosan elérhetők és lehet tőlük kérdezni - a Szerk.) nekem abban is segített a mozgás mellett, hogy odafigyeljek a táplálkozásomra (pl. a hozzáadott cukor és a nasizás teljes elhagyására), az alvási szokásaim átalakítására, a hegem folyamatos kezelésére és egy segítő szemlélet kialakítására a hétköznapokban. Hálásan köszönöm a Császárvonal csapatának a munkáját. Minden magáért tenni akaró nőtársamnak szívből ajánlom, sőt kérem, ha szabad, hogy vágjon bele. Mindenképp megéri."


Gyere, tornázz együtt több száz anyával, online, napi 30 percben!

  • Ha kedvet kaptál a napi fél órádat igényló Lendület-sorozatba bekapcsolódni, gyere a közösen, csoportban induló programköreink egyikére! A "Magamra találót" akkor válaszd, ha 3 hónapja szültél, sokat sétálsz, esetleg túl vagy a Császárvonal Alapcsomagján, ha van szétnyílt a hasizmod, gátpanaszod, panaszos heged, vagy csak szeretnéd magad jobban érezni a bőrödben szülés után stb. és most mennél tovább a regeneráció útján. Akkor is ez a csomagod, ha sokkal régebben szültél, de semmilyen szülés utáni regeneráló programot nem végeztél

  • A "Magamra találó pluszlegalább 5 hónappal a szülés után kezdhető, ha van egy stabil mozgásbeli alapod, ez egy haladó. 3-as szintű erősítő, alakformáló program, amit vagy a "Magamra találó" programunk után javaslunk, vagy bármilyen más, komplex szülés utáni regeneráló program után!  

  • A "Magamra találó ráadáslegalább 9 hónappal a szülés után kezdhető, ha van egy stabil mozgásbeli alapod, ez egy haladó. 4-es szintű erősítő, állóképességet növelő, pörgős program, amit vagy a "Magamra találó plusz" programunk után javaslunk, vagy bármilyen más, komplex szülés utáni, haladó regeneráló program után!  

CSATLAKOZOM!