"2019 tavaszán férjemmel mindketten úgy éreztük, eljött az idő, hogy hároméves kislányunknak kistestvére szülessen. Második gyermekünk érkezésére igazán nem kellett sokat várnunk, a terhességi teszt hamar pozitív eredményt mutatott, nem sokkal később pedig a szülés kiírt dátuma is megvolt, amely december 31-re esett." Olvassátok az idei utolsó decemberi, sikeres VBAC-történetet, olvasónk tollából.
Pozitív megélésekre hajtok
A második szülésemmel kapcsolatban egyetlen konkrét cél lebegett a szemem előtt, amely már a várandósság elején megfogalmazódott bennem: pozitívan megélni, bárhogy is alakul. A császáros előzményem után úgy éreztem, teljes körű felkészülés nem lehetséges, viszont minden tőlem telhetőt szerettem volna megtenni, hogy úgy érezhessem, amennyire csak lehet, kézben tartom a folyamatot.
Nem volt kérdés, hogy másodszorra is apás szülésre készülünk. A várható dátum végig megfűszerezte a készülődést, a férjemmel ment a találgatás, hogy hogyan fognak majd zajlani az ünnepek, vajon kismama vagy újszülött karácsonyi ruházatot szerezzünk-e be... Persze félig titkon végig reménykedtem abban is, hogy az újév első babájának anyukájaként promózhatom majd egy esetleges VBAC (császár utáni hüvelyi szülés) szépségeit.
Decemberi szüléstörténeteinket itt olvashatod, csokorba szedve.
Fogadjak-e segítőket? Az itt a kérdés
Hamar elkezdtem gondolkozni azon is, hogy válasszak-e ez alkalommal orvost vagy szülésznőt, amit első szülésemnél nem tettem meg. A 2016-ban történt császármetszésemet igen rosszul éltem meg, és ebben az engem körülvevő személyzet is komoly szerepet játszott. Mivel a műtétet végző orvos az egyetlen az akkori szakemberek közül, aki az első szülésemmel kapcsolatos emlékeimet valamelyest megszépíti, először úgy döntöttem, őt keresem fel. El is mentem a magánrendelésére, ahova sok-sok kérdéssel érkeztem meg. A műtétet követő kontroll óta nem találkoztam vele, nagyon izgultam, és kíváncsi voltam, milyen érzés lesz majd újra látni. „Beszéltünk telefonon?” – kérdezte, amikor megérkeztem. „Nem, de 3 évvel ezelőtt Ön végezte a császármetszésemet” – válaszoltam.
Az ezt követő vizsgálat során ismét nem csalódtam az orvosban, határozott, de kedves volt, és számomra a kissé száraz humora is szimpatikus. Az összes kérdésemet – melyek főleg az akkori kórházi protokollal, illetve császár utáni hüvelyi szüléssel voltak kapcsolatosak - korrekten és türelmesen megválaszolta, ez a további felkészülésben is sokat segített. Azt is kedvesen, de határozottan hozta a tudomásomra, hogy akár a szülésemet is szívesen elvállalja, ha úgy alakul, kivéve december 24. és 26. között. Bár úgy éreztem, nagyon jól tettem, hogy felkerestem, viszonylag könnyen hoztam meg a döntést, hogy sem őt, sem más orvost nem fogadok fel.
Olvasmányok, hangolódás, felkészülés
Valamikor nyár közepe táján egy helyi adok-veszek csoportban vásároltam pár ruhát egy anyukától, amelyekbe még a nyár és az ősz folyamán beleférhetek. Amikor megérkezett a pakkal, kedvesen, egyesével a kezembe adta a ruhadarabokat, hogy nézzem meg őket. Végül a szatyor aljáról egy kötött pulcsit húzott elő. „Ezt nem hirdettem meg, mert egy kis szakadás van rajta, de… ebben mentem szülni! Elfogadod tőlem?” – kérdezte. Meghatottan fogadtam el a pulcsit, és ahogy tovább beszélgettünk, néhány általa megbízhatónak tartott szülésznő elérhetőségét is.
Ekkor már túl voltam a terhesség felén, és azt is tudtuk, hogy ismét egy kislányt hordok a pocakomban. Némi további gondolkodást és utánajárást követően úgy döntöttem, felkeresek néhány szülésznőt a megadott elérhetőségeken. A harmadik, akit felkerestem telefonon, el tudott vállalni, az ezt követő személyes találkozásunkkor pedig úgy éreztem, rá tudnám bízni magam. Ő azt mondta, december 24-én pár órát ünnepel a családjával, ezen kívül bármikor a rendelkezésemre áll.
Miután a szakemberválasztás hosszas dilemmáján így túljutottam, már csak a vizsgálatokra kellett eljárnom, ismét nagyobb figyelmet fordítottam a lelki felkészülésre is. Korábban már több, szüléssel kapcsolatos könyvet olvastam, Nandu könyve, a Vajúdástámogatás mindenkinek, és az Útmutató szüléshez Ina May Gaskintól is emlékezetesek voltak számomra. A Vajúdástámogatást ismét elővettem, és ha sok időm nem is volt már forgatni, kigyűjtöttem néhány gyakorlati tippet, amelyek hasznosak lehetnek a szülési folyamat elakadásának esetén. Amíg a második lányomat vártam, egy könyvre volt még időm: a Szülés, ahol én irányítok! címűre. Eléggé gyorstalpaló módban kellett már elolvasnom, és lehet, hogy emiatt is, de sok esetben inkább hitetlenkedve fogadtam a benne leírtakat. Viszont ennek ellenére, összességében igen pozitív és hasznos megközelítésű olvasmánynak tartom.
Ez az év vége más volt
Közben egyre közeledett a szülés ideje, és persze az ünnepek is. Abban az évben persze az ünnepekre való felkészülés is kicsit máshogy zajlott a megszokottnál. Egyeztetés a családtagokkal, hogy ki mikor tudna beugrani, és vigyázni a háromévesre, ha majd szükséges lesz. Mindkét nagyi 1-2 óra távolságra lakik tőlünk. Bevallom töredelmesen, abban az évben a mézeskalácsot is boltban vásároltam sütés helyett.
Mivel a nagyobb lányunk két héttel a kiírt dátum előtt született, így sokáig inkább arra számítottunk, karácsonyra már otthon lesz a család. A napok azonban teltek egymás után, és amikor december 26-án anyukám és testvéreim meglátogattak minket, még mindig otthon voltam – és egyben. Este elutaztak, mi pedig igyekeztünk időben lefeküdni aludni.
Amit jól is tettünk, mert hajnali 2 óra körül „valami fura érzésre” ébredtem. Nem is nagyon tudnám máshogy megfogalmazni, csak azt éreztem, hogy fekvő helyzetben fáj, de a kanapén ülve elviselhető. Hagytam a férjemet pihenni, és így eltöltöttem a kanapén ülve néhány órát. Persze ekkor még kicsit gyanakodtam a karácsonyi kajálásra is. Az első szülésem egyébként tízperces fájásokkal indult, így ebben volt tapasztalatom, hasonló volt hozzá, de valahogy mégis más. Kora reggelre már úgy tűnt, rendeződnek a fájások, 5-7 percesek voltak. Még 1-2 óra telhetett el, amikor már 2 percenként jöttek, ekkor hívtam fel a szülésznőmet, aki azt javasolta, kicsit várjunk még otthon, és mivel nem folyik a magzatvíz, üljek be egy kád vízbe, meglátjuk, hogyan változnak a fájások. Mivel továbbra sem enyhültek, így ismét telefonáltam neki, akkor már mondta, hogy menjünk be.
Megannyi csoda, gyógyító kórházi élmények
Mivel családtagjaink közül a férjem testvére lakik hozzánk legközelebb, így őt hívtuk fel, kb. fél óra múlva érkezett meg, és mi is indultunk befelé a kórházba. Az adatok felvétele után elég hamar szülőszobára kerültem, ahol minden egyéb javallat ellenére akkor már csak arra voltam képes, hogy fekvő helyzetben elviseljem a fájásokat. A szülésznőm épp műszakban volt, hagyott nekünk időt kettesben is a férjemmel, de azért időnként rám is nézett. Kb. 1-2 óra elteltével kiküldött zuhanyozni, a tus alatt állva pedig mondtam a férjemnek, hogy menjünk gyorsan vissza, mert ezek már a tolófájások! A helyzethez képest igyekeztünk is vissza a szülőszobába, ahol néhány nyomás után, a férjem, a szülésznőm és egy nagyon kedves fiatal doktornő közreműködésével december 27-én kora délután megszületett második kislányunk.
Egy érzés és gondolat járt akkor már csak a fejemben, hogy sikerült a VBAC! Megcsináltuk! Hihetetlen.
Nyugalom szállt meg, és az a fajta magabiztosság, amelyre az első szülésem óta vágytam. Ezt követően, a szülés után, a kórházban töltött napok is igen terápiásra sikeredtek. A két ünnep közötti csend, nyugalom, és a békés összeszokás a kislányommal. Sok olyan megadatott VBAC-em alkalmával, ami az első szülésem esetében nem.
Ahogy az lenni szokott, a kórházba vitt dolgok közül sok mindent nem használtam végül. A szülőágyon természetesen az a bizonyos „szülni menő” pulcsi melegített. Szívószállal ekkor ugyan már készültem, viszont nem volt rá szükség. És a pozitív megélés jegyében, egyéb dolgok mellett bekészítettem a táskámba néhány „Boldog születésnapot!” feliratú papírpoharat is, de végül ezek sem kerültek ott és akkor használatba. Viszont milyen jó idén elővenni ezeket a poharakat, és koccintani a lányaimmal a kicsi születésnapja alkalmából… ugyanitt VBAC-es pulcsi elvihető :)
