Cikksorozatunk első részében a szakember kimondta: nem létezik olyan pszichés ok, betegség, ami császármetszést indikálna, sokkal inkább feladata a rendszernek felkészíteni és megfelelően ellátni az érintett édesanyákat, hogy a szülés ilyen kondíciók, állapotok mellett is jó élmény legyen számukra. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, két szülés körüli segítő mondja el, miért.
Dr. Vizy János cikke a témában itt olvasható a csaszarvonal.hu-n, de mindenképpen szentelni kellett az anyag mellé egy másik, a mindennapokból merítő, gyakorlati választ is rá, mellé. Az alábbiakban édesanyákkal foglalkozó szakemberek fejtik ki, hogy hol feszül egymásnak az elmélet és a gyakorlat a hazai szülészeti rendszerben, illetve hogy milyen megoldások hozhatnának minőségi változást.
A pszichológus gondolatai a témában
"A szülés medikalizációjával és a császármetszés gyakoriságának emelkedésével párhuzamosan formálódik a nők szüléssel kapcsolatos attitűdje, vagyis hogy mit gondolnak a szülésről, milyen a hozzá kapcsoló érzelmi viszonyulásuk, valamint mindezek hogyan befolyásolják cselekedeteiket és járulnak hozzá döntéseik meghozatalához" - kezdi Szlávik-Keller Hajnalka, pszichológus, perinatális szaktanácsadó, képzésben lévő pár- és családterapeuta.
Mint mondja, ma a nők egy csoportja az életadás alternatív lehetőségeként tekint a programozott császármetszésre. Miért alakult ez így? Miért szeretne valaki a műtőasztalon anyává válni? Számos ok megjelenik, amelyek összefonódva, egymás hatását felerősítve járulnak hozzá a császármetszés melletti érzelmi elköteleződéshez - magyarázza Hajnalka.
"Az egyik ilyen meghatározó alapélmény a saját születésük élménye, amely a testemlékek szintjén megőrződik a procedurális memóriában. A következő réteg a családi narratíva, ahogyan az édesanya elmeséli lányának világra jövetelének történetét. Jelentős szerepet játszanak az egyén számára fontos családtagok, barátnők, közeli ismerősök, sőt ismeretlenek közösségi médiában megosztott szülésélményei is. Ha ezek a történetek zömében arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a női test képes a gyermeket világra hozni, s a szülés egy természetes folyamat, az fokozza a leendő anya énhatékonyság érzését a szüléssel kapcsolatosan. Ha azonban valaki túlnyomórészt negatív szülésbeszámolókat hall, hajlamos túláltalánosítani és kiterjeszteni ezeket a rossz élményeket a szülésről alkotott elképzeléseire" - összegzi a szakember.
A pszichológus szakértő szerint a császármetszést előnyben részesítő nők esetében
- intenzív félelem jelenik meg a hüvelyi szülés komplikációitól, a maradandó károsodásoktól,
- gondolataikban valós veszélyként jelenik meg kisbabájuk vagy önmaguk halála a szülés során,
- nehéz érzéseik vannak a szülési helyzetben megjelenő kitárulkozással, illetve a gáttájék sérüléseivel kapcsolatosan
- a természetes szülés kiszámíthatatlan, kontrollálhatatlan voltából fakadó bizonytalanság érzés is döntő
Az érintett anyák a császármetszést ezzel szemben nyugodt, békés, logisztikai szempontokból előnyös, kiszámítható, orvosilag jól kontrollált eseményként képzelik el, amely a biztonság érzését sugallja.
"A császármetszést előnyben részesítő édesanyák egy része már a várandóssága előtt, akár már kamaszként úgy érzi, számára csak a programozott császármetszés lehet a járható út gyermeke világrahozatalára" - hívja fel a figyelmet a szakember. Majd hozzáteszi, az elektív műtétet kérő anyák másik csoportját pedig azok alkotják, akik egy traumatikus szülésélményt követően szeretnék biztosítani azt, hogy még egyszer ne kelljen átélniük a korábbi borzalmakat. Ilyen esetben poszttraumás elkerülő viselkedésként jelenik meg a császármetszés választása.
Az érintett anyák erősen ragaszkodnak a császármetszés melletti döntésükhöz, s a terminus közeledtével egyre inkább szoronganak amiatt, hogy az egészségügyi személyzet együttműködő lesz-e az orvosi indikáció nélküli műtét kapcsán. Sokan ekkor fordulnak pszichiáterhez szakvéleményt kérve a császármetszés indikációjához. "Kitüntetett jelentőségű lenne azonban, hogy a gyermekvárás minél korábbi időpontjától kezdve - vagy akár már a baba tervezésétől - személyre szabott, egyéni támogatásban részesülhessenek az intenzív szülési félelemmel küzdő nők perinatális szaktanácsadó vagy perinatális területen jártas pszichológus által" - hangsúlyozza Hajnalka.
Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, fontos lenne tájékoztatni a várandósokat, különösképpen az elsőszülőket és a negatív szülésélményt átélő anyákat, hogy van lehetőségük segítséget kérni. A tanácsadási folyamat célja
- a szorongások oldása,
- megküzdési stratégiák tanítása,
- erőforrások mobilizálása,
- a belső biztonság erősítése.
Magyarországon a várandósgondozás során számos egészségügyi szakemberrel találkoznak a kismamák. Fontos lenne, hogy legyen egy bizalmi kapcsolódás a szakember és a várandós között, ahol az elfogadó, odaforduló, megtartó légkör megteremti annak a lehetőségét, hogy a kismama megnyíljon, felvállalja érzéseit, félelmeit. Ehhez szükséges lenne a szakemberek edukációja, érzékenyítése a tokofóbiával és a megfelelő támogatási módokkal kapcsolatban, hogy kompetensek legyenek a nők szüléssel kapcsolatos félelmeinek felismerésében, az érintettek megfelelő szakemberhez való delegálásában, illetve képessé váljanak az anyák szülés alatt megjelenő félelmeinek oldására, ezáltal hozzásegíthetve őket a pozitív szülésélményhez.
A perinatális szaktanácsadó gondolatai az orvosi-jogi háttér mellé
"A tokofóbia egy teljesen érthető, megérthető állapot bárki által: az édesanya el akarja kerülni azt a helyzetet, amitől fél. Más kérdés természetesen - és nem lehet szó nélkül hagyni -, hogy valójában nem a császármetszés a megoldás erre a helyzetre. Ma, az orvosválasztás eltörlésével, az egységes protokoll hiánya mellett és az egyre kevesebb szakdolgozóval működő ellátórendszerben az édesanyák teljesen ki vannak szolgáltatva, nem tudják minimálisan sem tervezni, mi fog velük történni, ha belépnek egy kórházba, például a hüvelyi szüléstől rettegve, szorongva. Az a tapasztalat - tisztelet a kivételnek - hogy a szakdolgozóknak naprakész tudása és eszköztára sincs, hogy egy szorongó várandóshoz empatikusan, időt rászánva, valóban érdemi segítséget nyújtva tudjanak fordulni" - kezdi a téma kapcsán Pleván Tímea, perinatális szaktanácsadó, Ablak a Világra projekt vezetője.
Mint mondja, ha van is az adott kórházban ilyen szakember, semmi garancia nincs arra, hogy az érintett épp hozzá érkezik vajúdáskor, őt fogja ki. "Egy szorongó anyának épp a kontroll az, ami hiányzik, amiért fél a hüvelyi szüléstől, mely esetén tényleg nem tudni, mikor indul be a vajúdás, mennyi ideig fog tartani, ki fogja kísérni, milyen beavatkozásokra számítson. A mai rendszerben az édesanyáktól lényegében mindent elvettünk. Mondhatjuk, hogy majd a kórházban segítik, de a tokofóbia nem az az állapot, ami a kórházban, vajúdáskor fog megoldódni. Amikor arról beszélünk, hogy nem a császármetszés a megoldás, az rendkívül fontos információ, de hozzá kell tenni: nem szabad ezután magára hagyni az anyákat, sem várandósan, sem szülés után" - teszi hozzá a szakember.
Mire lenne itthon is szükség? Hasonlóan vélekedik, mint pszichológus szakértőnk. Tímea szerint szigorú a protokollokra, és szigorú szakmai szempontok szerint minden érintettnek már a várandósság előtt szakemberhez kellene jutnia, segítséget kellene kapnia, várandóssága alatt pedig személyre szabott felkészítőn részt vennie partnerrel együtt. "Régóta tudjuk ugyanis, hogy az átlagon felüli mértékű stressz nemcsak az anyára, de a magzatra is hat, a várandósság, a szülés alatt, de még szülés után is, vagyis míg a hüvelyi szüléssel lehet, kiküszöböljük a császármetszés kockázatait, addig nem hagyhatjuk figyelmen kívül annak a hatását, amit a támogatás nélküli hüvelyi szülésbe kényszerítéssel okozunk" - nyomatékosítja a téma fontosságát még egyszer kérdésünkre.
