Mitől függ, hogy kapcsokat vagy varratot kapok császármetszéskor?

Császár után

Szerző: Sajti-Balogh Mariann

Császármetszéskor többféle lehetőség is létezik arra, hogy műtéti sebünket lezárják. Utánajártunk, mi a különbség a kapcsos technológia és a varrás között, melyek a kapocs előnyei, hátrányai, illetve hogy milyen okok miatt döntenek az orvosok a varrat vagy a sebészeti kapocs mellett.

Folytatjuk sorozatunkat, melynek első részében annak jártunk utána: mitől függ, hogy valaki felszívódó vagy nem felszívódó varratot kap császármetszés után. Szakértőnk ezúttal is dr. Géczi András Mihály, szülész-nőgyógyász.

Édesanyák mesélték

Császárvonal - támogató csoport császármetszés előtt és után (szakértőkkel) csoportunkban több édesanya is beszámolt tapasztalatairól a kapcsos zárással kapcsolatban.

„Én külföldön élek, sürgősségi császárom volt. (...) Úgy néztem ki, mint akit 15 helyen gémkapcsoztak… 10 nap múlva a kisbabámmal mentem a kiszedésükre, ami nem fájt egyáltalán. Végül szerintem sokkal szebben gyógyul, mint a varratok.”

„Nekem is kapcsos volt , kétszer is, Görögországban. Három hét után szinte semmi sem látszik, a kiszedése se fájt.”

“(…)Nem is tudtam, hogy kapcsok, amíg nem hallottam kopogni őket a tálkában. Nekem nem fájt jobban, mint a cérna. Éreztem, de nem volt fájdalmas.”

“Nekem az első császár után kapcsozott az akkori orvosom, a másodiknál varrt a mostani. Valahogy egyiknél sem került szóba, hogy miért így alakult. Mindkét esetben szépen gyógyult a sebem.”

A kapcsos zárás előnyei és hátrányai

Tényleg van lényeges különbség a varrat és a kapocs között? A nőgyógyász szerint mindkét technológiának megvan az előnye és hátránya. "Általánosságban elmondható a kapcsos zárásról, hogy - a legtöbb, de nem minden esetben - rövidíti a műtéti időtartamot és kiváló esztétikai eredményt hoz, ráadásul kevés komplikációval, szövődménnyel hozható kapcsolatba, mert kisebb mértékben okoz lokális szöveti irritációt és sokkal felszínesebb, mint egy klasszikus varrat. Esztétikai szempontból egyébként hasonlóan szép eredmény érhető el egy megfelelően igényes, intrakután (bőrszélben vezetett) klasszikus varrattal is - kapocs esetében azonban kevésbé múlik az esztétikai eredmény az operatőr személyétől, azaz kézügyességétől” - fejti ki a szakember.

A kapcsos zárás
A sebészeti kapocs egy rozsdamentes, orvosi fémből előállított szív alakú kapocs. A bőrréteg zárása egy kapocsbehelyező eszköz segítségével történik, melyet a sebvonal fölé mozdítanak, ahol a seb két szélét húzzák össze az eszközzel - gyakorlatilag úgy képzelhetjük el, mint egy tűzőgépet. Ezzel a technológiával magába a sebvonalba, a sebbe nem kerül be idegen test, csak a sebszéleket köti össze. 

A kapocs hátránya a varrathoz képest a magasabb ár, illetve hogy csak pontokban, felszínesebben egyezteti a bőrt, így könnyebben leeshet és sebszétválás alakulhat ki. Ráadásul nem minden esetben ajánlott az alkalmazása. Vaskos hasfal esetén, vagy olyan seb esetén, amelyre nagyobb húzóerők hatnak, inkább egy folytatólagos klasszikus varrat vagy csomós varrat behelyezése javasolt” - magyarázza az általunk megkérdezett szakértő.

Íme, a kapocsbehelyező eszköz.

Rövidebb műtét, gyakoribb sebfertőződés?

A szakember elmondta: a kapcsos zárás körülbelül 10 perccel megrövidíti a műtét időtartamát, ugyanakkor császármetszés esetén - ha van ideje az operatőrnek, és nincsen következő akut műtétje - nincs nagy jelentősége, hiszen kutatások bizonyították, hogy spinális érzéstelenítés esetén a páciens gyógyulását (lábadozás, gyermekágyi időszak) ez a 10 perces időszak semmiben nem befolyásolja.

Egy külföldi tanulmányban megjelent, hogy császármetszéskor varrás esetén háromszor gyakoribb volt a sebfertőződés, mint a kapcsos módszernél, mellkasi műtéteknél azonban éppen az ellenkezőjét mutatta ki a kutatás: kapcsos zárásnál volt magasabb a fertőződés kockázata. Ennek okát sajnos még nem tárták fel.

Császármetszés esetén valóban magasabb a sebfertőzési kockázat a klasszikus fonallal történő záráshoz képest. Ez logikus okok miatt van így, hiszen a varrattal magába a sebvonalba is kerül idegen test, létrejön egy szúrt csatorna, amin keresztül a baktériumok valamivel könnyebben juthatnak be a bőrbe. Manapság azonban a császármetszés utáni sebfertőzés előfordulása rendkívül ritka és a legtöbb esetben főleg kísérő betegségek okozzák - például cukorbetegség, magas vérnyomás, metabolikus szindróma, vaskosabb hasfal stb. Ezek természetesen befolyásolják az eredményeket, hiszen ilyen problémáknál kapcsot legtöbbször nem is használnak zárásra. Matematikailag így valóban nagyobb a sebfertőződés lehetősége, mert ezeknél a műtéteknél kizárólag fonalas, klasszikus zárást használunk, a sebfalat ezzel lehet jobban összetartani. Emellett még fontos tudnunk, hogy krónikus betegséggel rendelkező, idősebb páciens esetén magasabb a fertőzés esélye, mint egy fiatalabb, egészséges édesanya esetében.

Nem érhető el mindenhol ez a technológia

Több országban rendkívül elterjedt eljárás a kapcsos zárás és Magyarországon is megjelent már - a varrásnál azonban kevésbé bevett módszer országunkban. 

“Elméletileg lenne arra lehetőség, hogy egy édesanya kérje, sebét kapcsos módszerrel zárják össze, de sajnos nem minden kórházban elérhető kapocsbehelyező és kapocsszedő eszköz - ennek főként gazdasági mozgatórugói vannak.” A szülész-nőgyógyász szerint azonban semmi ok az aggodalomra, ugyanis egy megfelelő műtéti technikával és gyakorlattal rendelkező orvos intrakután varrattal ugyanolyan szép eredményt tud elérni, mint kapcsokkal. 

Akár kapcsos zárásról, akár felszívódó vagy nem felszívódó varratról van szó, a megfelelő varróanyag vagy eszköz megválasztását sok tényező befolyásolja.

Mit tehetek én?

Bármelyiket is használja orvosunk, a szövődménymentes gyógyulás rajtunk is múlik - jó, ha tudjuk, hogy már a kórházban is tudunk tenni a hegünk gyógyulásáért, hogyan segíthetjük testünk regenerációját a műtét utáni első óráktól (erről korábbi cikkünk itt, a gyógyulást segítő gyógytornaprogram pedig itt, a Császárvonal Videótárában.)

Maradt kérdésed? Gyere Magyarország legnagyobb, császárral szült anyáknak létrehozott, szakértői csoportjába!