Első terhességem császármetszéssel végződött, medencevégű fekvés miatt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szülés magától beindult, volt vajúdás is a műtét előtt, a természetes szülés kezdeti szakaszát így is megélhettem. Második babámmal 13 hónappal később lettem várandós. A terhesgondozás során, a várandósság első felében az orvosom azt mondta, hogy majd meglátjuk, hogy alakul, lehet még természetes is, nem törvényszerű a császár. Egy sikeres VBAC története következik ezután - az édesanya, N. tollából.
Elhittem, hogy az ismételt császár biztonságosabb
Ahogy közeledett a kiírt dátum, az orvos is, a férjem is, és az egész család elhitették velem, hogy jobb, ha újra császármetszéssel hozom világra a babámat. Ez így lesz jó, sokkal könnyebb lesz így, kevesebb a komplikáció, nekem is és a babának is jobb stb. Elhittem, belementem...*
Terminustúllépés, GDM és a korábbi császárszülés miatt végül 2019.09.30-ra programcsászárt beszéltünk meg az orvosommal. Ahogy közeledett az időpont, egyre nyugtalanabb voltam, nem éreztem, hogy boldogan vonulok be a kórházba, mert egy újabb csoda születik az életünkbe. Kerestem az okát, hogy miért érezhetem ezt. A műtéttől nem féltem, hiszen már tudtam, mi vár rám, nem is éltem meg rosszul az elsőt, és nagyon hamar felépültem. Mégis volt bennem egy nagyon erős rossz érzés.
Rájöttem, mi a bajom a programcsászárral
A megbeszélt időpont előtti este rájöttem, hogy az a baj, hogy nem szülhetem meg természetes úton a kislányom, pedig én igenis úgy szeretném. Teljesen kétségbe voltam esve. Közben ezen az estén beindultak a fájások, bár rendszertelenül, de egyértelműen valami elkezdődött.
Mertem szembemenni a rendszerrel - és támogattak
A megbeszéltek szerint, másnap reggel bementünk a kórházba a férjemmel. Bekopogtam a szülőszoba ajtaján, ahol már az orvos várt. Épp elkezdte volna mondani, hogy mi és hogy fog történni, amikor félbe szakítottam, és közöltem, hogy én igenis szeretném megpróbálni a természetes szülést. Elmondtam neki, hogy egész éjjel fájásaim voltak. Tudtam, hogy mindenképp kapok oxitocint, mert megbeszéltük, így csak annyit kértem tőle, hogy hagyjon egy kicsit tovább vajúdni, és meglátjuk mi lesz. És legnagyobb meglepetésemre maximálisan partner volt benne.
Az éjszakai fájásoknak köszönhetően már két ujjnyira nyitva volt a méhszáj, így nagy esély volt arra, hogy sikerülni fog a VBAC, vagyis a császár utáni hüvelyi szülés. Az infúziót nem úsztam meg, kaptam oxitocint, de nem bántam, így is örültem, hogy utolsó pillanatban meg tudtam változtatni a tervet. Annyira jól reagáltunk rá mind a ketten a kislányommal, hogy két órával később már a karjaimban tarthattam. Euforikus állapot volt, ezt minden túlzás nélkül.
Erősnek és boldognak éreztem magam
Azóta mindenki megkérdezi, melyik volt jobb, könnyebb stb. Mindegyik szülés ugyanolyan boldogsággal tölt el, hisz az eredmény, a gyermekim, akiket a kezembe kaptam, jelentik a legnagyobb boldogságot. De ott, abban a pillanatban, a természetes szülés sokkal szebb élmény volt. Olyan erősnek és boldognak még soha nem éreztem magam, mint abban a pillanatban, amikor R. megszületett. Sokkal több fájdalommal is járt, és nekem a felépülés is hosszadalmasabb volt utána (a gátseb gyulladása, a varrat érzékenysége stb.), mint a császár után, de egy pillanatra sem bántam meg, hogy kiálltam magunkért.
Hálás vagyok a kislányomnak, hogy ilyen ügyes volt, a férjemnek, aki bár császárpárti volt, teljes mellszélességgel támogatott és bástyaként volt mellettem végig. Hálás vagyok az orvosnak, hogy bízott bennem, és magamnak, hogy elég bátor voltam és ellen mertem állni a rendszernek.
Nem a legidillibb szüléstörténet az enyém, hiszen volt rásegítés a vajúdás során, nem engedték a gátvédelmet, és a körülmények sem a legharmonikusabbak voltak, de ezek engem nem érdekeltek akkor és ott. És igazából most sem. Talán aki olvassa, kap egy kis bátorítást, hogy merjen a VBAC mellett kiállni.
* Ez nincs így: az ismételt császármetszés kockázatairól a VBAC-kel szemben itt olvashatsz. További VBAC-témájú cikkek ide kattintva.
