"Három gyermekem van, mindhárom császárral született. Középső gyermekem karácsonyi baba. Erről mesélek most" - kezdi szüléstörténetét olvasónk. Át is adjuk neki a szót karácsonyi szüléstörténetek sorozatunk második felvonásában.

Emlékezetes szenteste

December 24-én reggel már éreztem, hogy valami izgalmas dolog vár ránk aznap, görcsölni kezdtem, jeleztem is a férjemnek, fogtuk a fejünket, hogy mozgalmas nap lesz. A szokásos karácsonyi készülődés szép lassan egyre fájdalmasabb volt számomra, a kora esti ajándékozáson pedig már nehezemre esett őszintén mosolyogni. Estére elhoztuk a nagymamát, hogy ha indulnunk kell, akkor legyen, aki vigyáz az otthon maradt gyerkőcre.

Éjjel 11-kor már nem nagyon bírtam sehogy, kértem a férjemet, pakoljunk, induljunk. Beültünk az autóba, de azzal hirtelen, mintha elvágták volna a fájásokat. Mondtam oké, menjünk vissza a házba, de ahogy elindultam a lépcsőn, újra indult minden. Irány a kórház.

Autózás szenteste, örök emlék

Jó ködös, hideg idő volt. Éjfélre beértünk. Adatok felvétele, vizsgálatok, szülőszoba. Az első császárom hosszas vajúdás után történt, mert semmit nem tágultam. Sajnos most sem történt másképp. Végigvajúdtam az éjszakát, a szülésznőm felügyeletével. Reggelre már iszonyatos fájásaim voltak, szinte szünet nélkül. Megérkezett a fogadott orvosom, aki reménytelennek találta a dolgot, közölte: irány a műtő.

Decemberi szüléstörténeteinket csokorban ide kattintva olvashatod!

Jó emlékű műtét, apa bevonása - hála

Nem ijedtem meg, mert most már tudtam, nagyjából mi várhat rám, igazság szerint már vágytam rá, hogy túl legyünk ezen, és végre láthassam a babámat. Apa végig velem volt vajúdás alatt és a műtétre is jöhetett. Fontos megjegyeznem, hogy mindháromnál ott lehetett és ezért nagyon hálás vagyok.

Minden szépen, menetrend szerint zajlott, semmi komplikáció nem volt. Megszületett a kisbabánk, most is, mint az elsőnél, apával aranyóra volt, szőrkontaktus, de sejtelmem sem volt, hogy a következő órák, napok, hetek lesznek életem egyik legnehezebb pillanatai.

Apák és a császármetszés: olvasd el erről írt összefoglaló cikkünket!

Nem kerek a történet

Már az őrzőben voltam még teljes „bénulásban", amikor behozták hozzám a picikémet. Mellém fektették a karjaiba, kinyitotta a szemét és rám nézett. Még most is hevesen dobog a szívem, hogy visszaemlékszem. Előkotortam a telefonom, lefotóztam és üzenetem a nővéremnek, hogy szerintem valami nincs rendben. Természetesen jött a válasz, hogy butaságot beszélek, mi baj lenne, azt már mondták volna. Valóban nem mondtak semmit. Teltek az órák, minden szépen ment a maga tempójában. Cicizett, kezdett a testem magához térni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fájt, de ez foglalkoztatott a legkevésbé. Azon voltam, hogy minél hamarabb felkeljek és gondozhassam a kisbabám.

Furcsa másnapra ébredtünk, már nem az őrzőben voltunk, jöttek a vizitek. Négyágyas szobában voltunk, négy anyuka, négy baba. Feltűnt, hogy csak az én babámat vizsgálták hosszasan, pusmorogva a feje felett. Túl sok információt nem kaptam, hogy miért. Nem tudom leírni, mi minden történt, mert felkavar még mindig.

Öt napig voltunk bent, nem volt különösebben ünnepi, karácsonyi a hangulat, sima hétköznapérzetem volt, de inkább nevezném pokolnak a benti napokat, mint boldog babás napoknak.

Nem is tudok mondatokat felidézni, amelyek belém éghettek volna. Csak a néma csend égett belém, hogy nem kaptam válaszokat.

A három szobatársamtól egy életre szóló élményt kaptam viszont, a mai napig tartjuk a kapcsolatot, ha csak pár mondat erejéig is. Hálás vagyok nekik! A férjem is társam volt a "bajban", próbált erős és pozitív lenni, tartotta bennem a lelket, hogy minden rendben lesz, csak a babára koncentráljak.

Végre hazamegyünk - és jön a diagnózis

Semmit nem vártam jobban, mint hogy hazamehessünk és egy kicsit békén hagyjanak minket. Máshol kaptunk aztán segítséget, egy olyan gyermekkórházban, ahol érző emberek dolgoznak, így január vége felé már tudtuk a babánk diagnózisát: Down-szindróma. A családban van már egy Down-szindrómás gyermek - mindkét terhességem ennek tudatásban zajlott. Egészségesnek mondott terhességből született nekünk Ő, akit a világ összes kincséért sem adnék természetesen. De vannak nehéz napok...

Minden évben félve várom decembert, pedig ez a hónap kellene, hogy a legboldogabb legyen az évben. Harmadik gyermekünk is december közepén született, tehát két szülinaposom is van, itt a szeretet ünnepe, de olyan nyomot hagyott ez a kórházi történés az életemen, amit nem tudom, hogy mikor és hogyan fogok feldolgozni. És mindennek már 6 éve lesz.

A császárral kapcsolatban nincsenek rossz élményeim, hiszen ilyen módon adhattam életet három csodás gyermekemnek. Néha eszembe jut, sajnálom, hogy nem szülhettem természetes úton is, de elfogadom ezt. A testemre büszke vagyok, hogy komplikációk nélkül végigcsináltuk a három terhességet, a három császárt! Műtéti szövődményem van - ez még kivizsgálásra vár, de bízom benne, hogy nem lesz szükség újabb beavatkozásra, mert attól azért tartok kicsit...