"Emlékszem, a szülést megelőző napok rohanással teltek, előző héten még az épülő házunk papírjait intéztem. Majd szombaton már a karácsonyi nagybevásárlás volt soron, a férjemmel. Éppen egy nagyáruház mosdójából léptünk ki, amikor úgy éreztem, valami elindult" - így kezdi történetét olvasónk, aki felhívásunkra küldte el karácsonyi szüléstörténetét. Innentől ő mesél.
Izgatottak lettünk, gyorsan fizettünk és úgy döntöttünk, gyorsan hazamegyünk a kórházi csomagért, majd irány vissza a város (30 perces autóútra lakunk egy faluban). Amint odaértünk, csak kóvályogtunk a kórházban, hiszen a terhesgondozást magánorvosnál csináltuk végig, még NST-re is az ő magánrendelőjébe jártam. Aztán megtaláltuk, hogy hol kell szólnunk, a nővérke fel is kísért a szülészetre.
Vaklárma
NST-re raktak, megvizsgált egy orvos. Aztán mondták, hogy felvesznek osztályra megfigyelésre. Örültünk is, meg nem is - a csecsemős osztályon voltam azokban a napokban egy hatágyas szobában. Pihenni nem sokat tudtam, s minden nap, minden orvos mást mondott. Őszintén már nagyon haza szerettem volna menni, nem éreztem, hogy kisfiam ki szeretne bújni. Végül december 24-én hazaengedtek. A fogadott orvosomról tudtam, hogy felmondott a kórházban, és az utolsó napja épp ekkorra esett, így még találkoztunk is odabent. Hazamentünk végre. A férjem finom vacsorát főzött (lazac, francia saláta), elmentünk este még templomba is.
Decemberi, ünnepi szüléstörténeteinket csokorban ide kattintva olvashatod!
Mégis indul a buli!
Pontban éjfélkor egy erős fájásra keltem. El se akartam hinni, hiszen úgy engedtek ki, hogy teljesen zárt a méhszáj, itt egy darabig nem lesz szülés… Szépen lassan jöttek a 10 perces fájások. Hagytam a férjemet pihenni, emlékszem, éppen a Forrest Gump ment a tv-ben, a fájások közötti szünetben azt próbáltam nézni én is. Amikor már 6-8 percesek lettek, és úgy éreztem, hogy már nagyon fáj, elindultunk a kórházba.
Hajnali fél 4-kor vettek fel, rögtön felkerültem a szülészetre. Felraktak NST-re, jött az ügyeletes orvos, hogy megvizsgáljon. Egy ujj. Gondoltam magamban, tuti én leszek az, aki napokig fog vajúdni, lassan fogunk haladni. Egy óra múlva jött az orvosom, akinek reggel 8-ig tartott az a bizonyos utolsó ügyeleti ideje. Belém égett: amikor meglátott, rögtön mosolyogni kezdett, és azt kérdezte mosolyogva, hogy nem bírok meglenni nélkülük?
Megvizsgált, szűk két ujj. Behívja a férjemet. Levettek az NST-ről, egy szülésznő kevésbé kedvesen megjegyezte, hogy mozogjak már, mert így nem segítek a gyereknek. Szülőszobát nem kaptam, éppen takarították, várni kellett.
Reggel 8 körül már sehogy sem volt jó, a fájások között már elaludtam, mondtam a férjemnek, hogy kerítsen valakit, hátha kaphatok valamilyen fájdalomcsillapítót. Szegény 5 perc múlva jött vissza, hogy sehol nem talál senkit. Aztán egyszer csak jött egy ismeretlen doktornő. Kiderült, jött a következő műszak, azért volt kihalt minden. Jeleztük neki, hogy fájdalomcsillapítót szeretnék kérni. Megvizsgált és nagy meglepetésemre azt mondta, hogy jól halad a tágulás, irány a szülőszoba, itt lassan gyerek lesz. Egy másik, nagyon aranyos szülésznő jött be hozzánk, masszírozott, segített. Jött a rezidens doktornő, burkot repesztett és vártuk, hogy hogyan alakul a vajúdás. Behívtak egy másik szakorvost, aki azt firtatta, mennyit híztam, a 18 kilogrammot meghallva nagyon méltatlankodott. Megvizsgált, ami nagyon fájt, a baba fejét kereste, hogy helyezkedik - ez volt a legfájdalmasabb az egész vajúdás alatt.
Lebegett a fejem felett a császár
Azt is férjemtől tudom, hogy a doktor a hasamat megmérte mérőszalaggal, és jelezte, valószínű császármetszésre lesz szükség, mert a baba a homlokával illeszkedett be, és relatív téraránytalanság is fennáll. Azt is kérte, hogy próbáljak az oldalamra fordulni, hátha be tud illeszkedni rendesen a pici, és szülhetünk természetes úton, hiszen - mint kiderült - 5 ujjnál jártam.
A szülésznő végig benn volt, masszírozott, segített, kérte, ha érzem az ingert, szóljak. Nem történt semmi, egy óra múlva a z orvos bejött, és mondta, hogy akkor császármetszés. Őszintén, én ott és akkor nagyon megörültem, hogy végre meg fog születni a babánk.
Előkészítettek: a katétertől féltem a legjobban, de meg se éreztem. Aztán már toltak is a műtőbe. Megkaptam az érzéstelenítőt, és miután hatott, kezdték is a műtétet. A férjem bejöhetett, ott ült a fejemnél. Aztán már csak arra emlékszem, hogy felmutatják a kisfiam és futnak vele. Mondták a férjemnek, hogy menjen ő is. Befejezték a műtétet, kitoltak a folyosóra. Ott volt a férjem, kezében a babánkkal, akit odaadott nekem. Kb. 30 percet voltunk együtt, majd letoltak az osztályra a császáros őrzőbe. A férjem bejöhetett, itt voltunk kettesben még 30-40 percet. Aztán ő hazament, én meg vártam, hogy hozzák a fiamat. Három óra múlva hozták is, ott volt velem addig, amíg akartam. Őszinte leszek, én kértem 2,5 óra után, hogy vigyék el, mert nem tudtam megmozdulni, már elmúlt a fájdalomcsillapító hatása is. Mivel ebben a kórházban a protokoll az, hogy 12 óráig kell feküdni császármetszés után, így éjszaka fél egykor állítottak fel.
Édeskettesben
A bent töltött napok alatt végig velem lehetett a kisfiam, és mintha kárpótolni akart volna a sors, egy háromágyas szobában voltam egyedül. Szerdán született, szombaton pedig már haza is mehettünk.
Azóta eltelt lassan két év, ügyes nagyfiúvá vált és megszületett a kisöccse, ő is császármetszéssel, mert harántfekvésben volt a pocakomban. Hálát adok a sorsnak, hogy itt vannak a fiaim, és az idei karácsonyt már négyesben ünnepelhetjük.
