A szülés alatt elhangzó mondatok és az egészségügyi személyzettől érkező jelzések sokunknak szinte beleégnek az emlékezetébe. Mi lehet ennek az oka? És vajon miképp hat mindez a szülésélményünkre?
A kórházi és kifejezetten a császármetszés alatti kommunikáció sajátosságairól beszélgettünk Nyitrai Eszter, perinatális szaktanácsadó pszichológus – dúlával, a címben idézett mondatot pedig rögtön korábbi gyűjtéséből kölcsönöztük.
CS.V.: Miért hagynak a vajúdás-szülés során hallottak, látottak akár hosszú idő után is mély nyomot bennünk?
Ennek elsősorban az az oka, hogy a szülés ismeretlen, új helyzetet jelent számunkra, ami számtalan érzelmi behatással (pl. szorongás a fájdalomtól, aggódás a babánk, csalódottság a császármetszés miatt), és egyúttal módosult tudatállapottal jár. Ezeknek a tényezőknek az együttes hatására pedig nő a szuggesztibilitás.
A szuggesztió olyan üzenet, amit a páciens önkéntelenül befogad és hatással van rá. Ez lehet pozitív, a gyógyulást elősegítő és lehet negatív, a gyógyulást hátráltató üzenet is.
Az egész módosult tudatállapotnak az a jellegzetessége, hogy ebben az új, helyzetben, mint a császármetszés rendkívül kiszolgáltatott állapotba kerülünk, és nem állnak rendelkezésünkre azok a korábbi kapaszkodási pontok, amelyek segítettek eligazodni egy-egy szituációban. Ebben a helyzetben megnő a szuggesztiókra való érzékenységünk, ezért mindenféle verbális és nonverbális jelzésre (pl. gesztusok, mozdulatok), amit az egészségügyi személyzettől kapunk támpontként fogunk fókuszálni.
CS.V.: A kórházi kommunikáció kapcsán önkéntelenül is a negatív kommunikációs szituációk jutnak eszünkbe. Pszichológus-dúlaként, hogy látod, mennyire vannak jelen ezek a negatív mondatok az egészségügyi rendszerben?
Úgy tapasztalom, hogy alapvető rendszerszintű hiányosság, hogy az egyetemi képzésben nem kap elég hangsúlyos szerepet a megfelelő kommunikáció oktatása, pedig a páciensekkel való napi kapcsolatban ez rendkívül fontos készség, tudás. A megfogalmazás szemléletet közvetít, a szavaink komoly lelki, de bizonyítottan testi károkat is okozhatnak, pedig tudatosan jól használva ezeket komoly segítséget jelentenek a gyógyulásban. A várandósgondozás minden szintjén beszámolnak az anyák negatív tapasztalatokról. Itt említeném meg, hogy
a szülés kapcsán sokan a fájdalomtól félnek leginkább, ám végül a bánásmód lesz az, aminek az élményét egyfajta teherként magukkal viszik a nők a szülésükről.
Ilyen lehet az anya számára, amikor a CTG-görbe alapján lekicsinylik azokat az összehúzódásokat, amiket ő szubjektíven már nagyon fájdalmasnak él meg, vagy mintha ott sem lenne, nem odaillő témákról beszélgetnek a császármetszés alatt a műtőben; de az is, ha nyersen közlik vele, hogy nem fog tudni szoptatni, mert kicsik a mellei (holott tudjuk, hogy ez semmiben nem fogja befolyásolni a szoptatás sikerességét). Ezek mind megtörtént esetek, és nagyon sok ilyen történetet hallottam már. De hasonlóan döbbenetes élményekről számolnak be az édesanyák például sima vizsgálatok, sőt veszteség-élmények felidézésekor is.
Szerencsére azonban a számtalan rossz történet mellett vannak pozitív megerősítő mondatok és élmények is, amelyeket mindig megemlítenek a nők a szülésélményeik feldolgozásakor. Ezek hosszú távon az anyákkal maradnak és olyan jó érzés visszaemlékezniük egy-egy kedves szóra, gesztusra, amit a legnehezebb pillanatokban kaptak és erőt tudtak belőle meríteni.
CS.V.:Tudnál-e példákat mondani erre? Milyen a jó, pozitív, megerősítő kommunikáció?
Elsősorban támogató, megengedő: vagyis, ha valaki sír vagy elmondja, hogy számára nehéz egy adott helyzet, akkor fontos lenne, hogy az egészségügyi személyzet ezt ne bagatellizálja el, hanem engedjen teret az érzelmeknek. A szülő nőnek joga van kifejezni ezeket, és joga van akár annak a gyásznak a kifejezéséhez is, hogy esetleg nem tudott természetes úton szülni. Minden bátorító, motiváló, megerősítő mondat hatalmas erőt adhat ilyenkor. Fontos a nők partnerként kezelése, a folyamatos ritmusú kommunikáció és a megfelelő tájékoztatás, illetve jó lenne megkérdezni őket, mire van igényük.
CS.V.: Ki az, aki az egészségügyi személyzet kommunikációjával foglalkozik? Hol tanulhatóak meg ezek a pozitív kommunikációt elősegítő technikák?
Elsősorban megemlíteném a SAS-OK („Szuggesztiók Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban”) képzést, ahol az orvosok és az egészségügyi szakszemélyzet elsajátíthatják azt, miként lehet a pozitív megerősítéseket a gyógyítás szolgálatába állítani.
A PAF (Pozitív Attitűd Formálás) az emberibb egészségügyért nevű szervezetnek is számos fantasztikus képzése van egészségügyi szakdolgozók részére kifejezetten a természetes szülésre, külön a császármetszés alatti kommunikációra vagy akár a szoptatásra fókuszálva is.
Nem feltétlenül a műtét az, ami miatt negatív egy szülésélmény, hanem a kórházi bánásmód hagy legtöbbször mély nyomot az anyákban.
Ha egy olyan tekintélyszemély, mint az orvos például a császármetszés során jól használja a kommunikációs formulákat, és támogatóan fejezi ki magát, az pozitív hatással lehet az egész szülésélményre és magára a gyógyulási folyamatra is. Így a császármetszés, ami akár csalódottságra adhatna okot, egészen más élménnyé válhat, ha a kórházban odafigyeltek, kedvesek voltak velünk, és figyelembe vették a szempontjainkat.
CS.V.: Beszéljünk egy kicsit a másik oldalról is! Nekem páciensként mi segíthet egy olyan helyzetben, amikor úgy érzem, nem megfelelő a kórházi kommunikáció?
Sokan éreznek bűntudatot amiatt, hogy nehéz helyzetben nem tudtak kiállni magukért, de a szülés-vajúdás olyan intenzív testet-lelket igénybe vevő folyamat, és olyan módosult tudatállapotot jelent, ami megnehezíti, hogy abban a pillanatban harcoljunk magunkért.
Nagyon fontos ugyanakkor, hogy felkészülten érkezzünk a szülésre, és tudatában legyünk a lehetőségeinknek, hogy adott helyzetben megfelelően dönthessünk. Fontos, hogy a szülésen ne csak túl akarjunk esni, hanem erősítsük magunkban, hogy jogunk van kérdezni, kérni, az igényeinket kifejezni, és jogunk van a személyre szabott ellátáshoz is (a szüléssel kapcsolatos betegjogokról itt írtunk korábban a Császárvonalon – a Szerk.). Mint ahogy ahhoz is, hogy az egészségügyi személyzet elismerje, hogy szülésünk különleges életesemény. Tudatosítani kell azt is mindenképp, hogy a kórházban egyfajta szolgáltatást kapunk.
CS.V.: Mit üzennél útravalóul? Hogy tehetnénk mi, nők hatékonyabbá a kórházi kommunikációt a várandósgondozás és a szülés során?
Nagyon fontos, hogy a szülés után a jó és rossz tapasztalatainkat visszajelezzük az orvosunknak, szülésznőnknek, akár a csecsemőosztályon dolgozóknak, a kórháznak! Ezt megtehetjük személyesen, levélben vagy online fórumokon, de akár megemlíthetném a Császárvonalat vagy a Másállapotot a szülészetben mozgalmát is, amelyek mind kiváló platformot biztosítanak ezeknek a visszajelzéseknek. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, és hogy nem vagyunk hozzászokva, a kisbabás időszak pedig minden figyelmünket igényli, de
közös felelősségünk is, hogy előremozdítsuk a változást.
A döntéshozók gyakran arra hivatkoznak, hogy egy-egy eset nem rendszerszintű probléma, pedig tudjuk, hogy az. A visszajelzés tehát nélkülözhetetlen ahhoz, hogy fejlődés legyen ezen a téren is. Azt tapasztalom, hogy a közösségi térben csupán azok a boldog bejegyzések férnek meg, amelyek egy-egy egészséges kisbaba érkezéséről adnak hírt, és arról, hogy „mindenki jól van”. Az emberek lelkesen lájkolják ezeket a posztokat, és elhiszik, hogy tényleg így van, holott ez ennél összetettebb.
A családok valódi történetei, a nők személyes testi-lelki megélései, nehézségei, fájdalmai rejtve maradnak, majd kimondhatatlanná válnak, végül tabuvá szilárdulnak. Ezzel az idealizált képpel pedig fenntartunk egy konszenzusos társadalmi hazugság-hálót, ami arról szól, hogy minden rendben van a szülés körül, miközben tudható, hogy a mosolygós képek mögött számtalan fizikai és lelki trauma áll.
Arra bátorítanék tehát mindenkit, hogy keresse meg azokat az utakat, amelyeken keresztül az ellátórendszer megismerheti a valós szülésélményeket, és a társadalom szeme is rányílhat erre a problémára. Úgy gondolom, ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy pozitív változás történjék végre ezen a téren is.
Nézd meg Richter Anna Díjat elnyert, Hegmesék című virtuális kiállításunkat és könyvünket, mely a császármetszések valódi, emberi arcát hozza közelebb!
Ajánlott olvasmányok:
- http://www.vilagrajonni.hu/varazsmondatok-a-szuloszoban/
- Michel Odent: Császármetszés, Napvilág Születésház, 2004.
