Hegkezelés: hogy segíthet a lágylézer császármetszés után?

Császár után

Szerző: Kiss Verus

A császáros heg gyógyulását a hegmasszázson, célzott, regeneráló mozgásprogramon, kozmetikai termékek alkalmazásán túl számtalan módszerrel lehet segíteni, az utóbbi időben több kérdés érkezett hozzánk a lágylézerrel kapcsolatban is. Jelen összeállításunkban az ezzel kapcsolatos gyakori kérdésekre igyekszünk összeszedni a válaszokat - a tudomány mai állása szerint.

A lézerről

Elsőre talán a Csillagok háborúja, a vonalkód-leolvasók, a szemműtétek vagy a hatvanas években megjelent Fiúk évkönyveinek egyike juthat eszünkbe, amikor a lézerről - oldalakon át - mint egy fantasztikus tudományos újításról számoltak be az ifjúságnak. Mert a lézeres technológia nem mai fejlesztés, sőt már orvostechnikai felhasználása sem. A neve (laser) az angol Light Amplification by Stimulated Emission of Radiation kifejezés (gerjesztett sugárkibocsátás általi fényerősítés) rövidítése, s hogy egy szigorúan tudományos definícióból induljunk ki, a lézer nem más, mint a fényforrások egy speciális típusa, mesterségesen előállított, nagy energiasűrűségű fénysugár. Na, de hozzuk mindezt közelebb!

Történetéhez nem nehéz kapaszkodókat találni, hiszen alapjait Albert Einstein fektette le (1917), az első működő eszközt pedig majd' 50 évvel később, 1960. május 16-án hozták működésbe (Theodore Maiman). A technológia menetelésében mérföldkő volt a nagy teljesítményű lézerek (sebészeti lézerek) hadrendbe állítása (1965), ezek már képesek voltak átvágni a bőrt.

Magyarországon is végeztek kísérleteket, vizsgálták például a lézerfény daganatokra gyakorolt hatását. Dr. Mester Endre sebészprofesszor és gyógytornász, valamint Dr. Rózsa Károly, a Központi Fizikai Kutató Intézet munkatársa, fizikus dolgoztak együtt és fedezték fel az alacsony energiájú lézerek élő szervezetre gyakorolt, biostimulációs (serkentő) hatását is. Ez lényegében annyit tesz, hogy a sejtek, szövetek lágylézer-fénnyel világítva gyorsabban képesek regenerálódni, hatására új sejtek, szövetek, sőt új hajszálerek is képződnek.

Először a sebgyógyítás területén vetették be a lágylézereket, illetve „elődjét”, a polarizált fényű lámpákat. 1974-ben Mester Endre megalapította a Semmelweis Lézeres Kutatóközpont, ahol haláláig dolgozott. Fia továbbfejlesztette elért eredményeit, de már az Egyesült Államokban.

A lágylézeres készülékekről

A lágylézer a nagy energiájú lézer "megszelídített” variánsa. A low-power laser therapy (LPLT)/ low-level laser therapy (LLLT), vagyis a lágylézer-terápia alacsony energiájú, infravörös lézersugárral dolgozik (de LED-ek is szolgálnak energiaforrásként), aminek a mélysége állítható, így különböző szöveteket (izom, csont, bőr, kötőszövet) célzottan képes elérni. Ezeknek különleges lézerfényforrása van, mely a többi lézerekhez hasonlóan poláros, koherens, monokromatikus fényt sugároz, de a hagyományos lézerekkel ellentétben a fényük nem párhuzamos és optikailag sem lehet pontszerűvé fókuszálni. Vagyis: a szemre nem ártalmas, nem kell hozzá védőszemüveg. Az otthon is biztonsággal alkalmazható lágylézeres készülékekkel - szemben a kórházi lézerekkel - egy ponton néhány percig kell az eszközt tartani ahhoz, hogy terápiás energiamennyiséget juttassunk be a kezelni kívánt felületen, például a császáros hegen.

A lézerterápiát sokoldalúan igyekeznek használni, számtalan kutatás, kísérlet zajlik vele kapcsolatban a mai napig (érdemes szemlézni belőlük pl. a PubMed oldalán - még rengeteg a kérdés velük kapcsolatban, de az már látszik, hogy a tudományos érdeklődés fókuszában van jó ideje a technológia), használják a tünetek kezelésére, gyógyításra, az elváltozások kezelésére használják a rehabilitációban, fogászatban, általános orvoslásban, fül-orr-gégészeti területeken, gyerekgyógyászatban, urológiában, állatgyógyászatban, az ideggyógyászat egyes problémáinak megoldásában, illetve a szépségiparban, bőrgyógyászatban is.

A lágylézeres készülékek gyógyhatása a hullámhossz függvénye és a különböző hullámhosszúságú sugarak hatása eltérő. Egyes készülékek esetében - az emberi szövetben - akár 8-10 cm mélységig is lehatol kis teljesítménycsökkenés mellett, vagyis a mélyebben fekvő izmokat, csontokat, porcokat, szalagokat, támasztószöveteket is képes eredményesen kezelni.

Milyen hatással bírhat az élő szervezetre a lágylézer fénye?

Három alaphatása van: fájdalomcsökkentés, gyulladáscsökkentés, biostimuláció. Gyorsíthatja az oxigénellátást, az erek újraképződését; serkentheti az ellenanyag-termelést, így optimalizálhatja a szervezet védekezőképességét, és javíthatja a vérkeringést, a gyógyulás folyamatát sejtszinten indíthatja el, a sejtek energiatermelése nő, gyorsul az anyagcsere, a salakanyagok ürítése és a tápanyagok felvétele, gyorsabban újul meg a szövet. A szervezet képes lesz ezáltal önmagát gyógyítani. Jól kombinálható más kezelésekkel, pl. gyógytornával, szülés utáni regeneráló mozgásokkal, viszcerális terápiával, otthoni, manuális, SMR-eszközös önkezeléssel, heg- és hasmasszázzsal - már ha szigorúan a császáros hegek kezelését nézzük például.

Hogy lehet lágylézerrel heget kezelni?

A mai, otthoni használatra is tervezett orvostechnikai eszközöket a heg egy-egy pontján néhány percig érdemes alkalmazni a gyártói előírás szerint, opcionálisan valamilyen géllel, kozmetikai szerrel, aminek felszívódását, hasznosulását segítheti az eszköz. A kezelés optimális esetben napi-kétnapi rendszerességgel ajánlott, "kúraszerűen" vagy a szakemberrel (hegkezelésben jártas gyógytornász, manuálterapeuta, orvos) végzett hegkezelési terápiás folyamatok kiegészítésére, a vele való találkozások alkalmával. Minden alkalommal a gyártói javaslatokat érdemes betartani, készülékspecifikusan.

Számít-e a hatékonyságában, hogy egy heg mennyire régi, milyen típusú?

A lézer minden élő sejtre hat a feltételezések szerint. Ezért lehet vele akut és krónikus problémákat is kezelni, de egy friss sebet kezelve nagyobb az esélye a szép gyógyulásnak (ez a legtöbb hegkezelési módszerről elmondható). A lágylézerfény hatására jelentősen felgyorsulhat a (seb)gyógyulás folyamata mind a bőrfelszínen, mind a bőr alatti mélyebb rétegekben. Csökkenhet a vágás helyén a feszítő, kellemetlen érzés és a gyulladások kialakulásának esélye is. A gyulladáscsökkentés együtt jár az ödéma csökkenésével, és a viszketés is mérséklődik. A sérült idegpályák helyreállhatnak az idegsejtek közötti új kapcsolódások kiépülésével, bónuszként az érzéketlen területeken újra megjelenhet az érzékelés.

Követőink tapasztalatai

A Császárvonal VIP-csoportjában lágylézer-készüléket tesztelt több édesanya egy hónapon át, fotodokumentálva, az ő eredményeiket, tapasztalataikat is behozzuk. A tesztelők kivétel nélkül arról számoltak be, hogy császárhegük halványult, puhult a kezeléssorozat után. A lézer terápiás hatása abban is áll, hogy nem csak a külső, esztétikai szempontból fontosnak tartott hegvonalra van hatással, hanem a hasi szülés okán érintett, sok-sok bőrfelszín alatti, mélyebb, a hegesedésben érintett szöveti területekre is hat. Ezeket célozzuk egyébként a manuális hegmasszázzsal és önkezeléssel is, amikor a hegkezelés fontosságát hangsúlyozzuk: a felső rétegek esztétikai "tuningján" (amire ma  kozmetikai ipar jelentős része épül) túl a mélyebb rétegekkel való foglalkozáson kellene lennie a hangsúlynak minden császáros heg esetén. Ezzel kapcsolatban korábbi cikkünket ajánljuk: a külső heg ugyanis csak a jéghegy csúcsa, ami alatta van, ott van a lényeg a belső szervek funkcióját, a test műtét utáni működését tekintve, hiszen a császármetszés egy nagy hasi műtét, mely során legalább 10 rétegben szűnik meg testünk folytonossága, s ezek közül a rétegek közül nem mindegyiket varrják - azoknak a regenerációját, összeforrását mi magunk is tudjuk segíteni, jó irányba terelni.

Szoptatás alatt is biztonságos?
Egy kutatás során vizsgálták a lézer hatásait épp császárral szült anyák esetén, mellgyulladás és szoptatással összefüggő mellpanaszok esetén, s azt találták, szoptatás esetén is biztonsággal alkalmazható.

A lézerfény nem csak a friss sebekre lehet hatékony: akár többéves hegek halványítására is alkalmas lehet. A megkeményedett szöveteket felpuhíthatja, és teljes egészében átstrukturálhatja. Optimális esetben a bőrfelület simább és tónusosabbá válhat.

A készülékek ára borsos, típusonként eltérő, hozzáférhetősége tekintetében általános, hogy szakembereknél, kiegészítő terápiaként elérhető, illetve bérelhető is.

Egyhavi kezelés, előtte utána képek az édesanyák hozzájárulásával

Hegkezelés már a kórházi napoktól - élethosszig

A császáros heg kezelése élethosszig tartó feladat, melyre számtalan módszer, eszköz, terápiás eljárás létezik már. A hegkezelés mindig többlépcsős, mindenkinél más-más elemekből áll össze a végül számára hatékony, a mindennapokba beépíthető, számára elérhető és megfizethető hegkezelési gyakorlat, ami a has feszülésének, az összenövések oldását ugyanúgy segíti, mint a heg halványodását, vékonyodását. A hegkezelést változatosan kombinált módszerekkel sosem késő elkezdeni, évekkel, évtizedekkel a műtét után sem. Ebben segít a Császárvonal is, manuális, otthoni önkezelés oldalról, Videótárával, melynek már az Alapcsomagjában is megtalálható az alap, rutin hegmasszázs, a hosszú távú, mélyebb rétegeket érintő önkezelés elemit pedig a Haladó has- és hegkezelés csomagunkból lehet elsajátítani.

Kérdezz, akár a lézerről is!

Gyere Magyarország legnagyobb, császárral szült anyáknak létrehozott, szakértői csoportjába, kérdezz bátran! Hegkezelésben jártas szakembert a hello@csaszarvonal.hu címen tudunk javasolni.

Kiss Verus

Egészségügyi újságíró, kommunikációs szakember, háromszoros császáros édesanya, a Császárvonal projekt egyik ötletgazdája, a Császárvonal.hu főszerkesztője, a Hegmesék című könyv szerzője. Missziója a tévhitirtás és a kiegyensúlyozott, hiteles egészségügyi tájékoztatás. A kávé- és az élethosszig tartó tanulás megszállottja.