Cukorbetegség, indított szülés. Egy császárral végződő történet, amelyből hiányzik sok helyen a tájékoztatás, az empátia és a segítségnyújtás. Az édesanya írta le nekünk történetét, aki szerint a felkészülés, a császárral kapcsolatos informálódás sokat segített volna rajta, hogy ne legyen olyan kiszolgáltatott. Több gyermeket nem szeretne a megéltek után.
Derült égből baba
31 évesen, 2-es típusú cukorbetegként (gyógyszeres), egy hónap ismerkedés után bejelentettem a (most már) férjemnek, hogy várandós vagyok. Nem terveztük, teljesen váratlanul ért. Rögtön diabetológia, ott közölték, hogy be kell feküdnöm az inzulin beállítása miatt. Kilenc napot feküdtem a pécsi szülészeti klinikán, ott találtam meg a fogadott orvosomat, aki nőgyógyász is és diabetológus is. Egyszer-kétszer ő jött vizitelni, nagyon szimpatikus volt, megkértem, legyen az orvosom.
Január 3-ra voltam kiírva, de ő már akkor közölte, hogy örüljek, hogy ha ez a gyerek megéri a 12. hetet, mert magasak a cukraim. Ha viszont a magzat megéri, akkor ő ragaszkodik egy magánklinikai genetikai, 4D ultrahanghoz, vagyis leginkább az ott ultrahangozó orvos kollégájához. Azt is közölte, hogy ez a gyerek december 20. előtt meg fog születni, mert a cukortól nagyon gyorsan öregszik a méhlepény és toxémia is felléphet. Hittem neki, nem kérdőjeleztem meg.
Mondanom sem kell, nagy boldogságomra megértük a 12. hetet, majd megértük a 19. heti ultrahangot, ahol minden rendben volt. Tartottam a diétát, háromhetente diabra jártam, de néha hívnom kellett a szakembert, és akkor emelt az adagokon.
Indított szülésből császár
A terhességet hol így, hol úgy viseltem, néha jobban, néha nehezebben, de mindenképpen a második trimeszter volt a legjobb. A 33. héten megbeszéltük, hogy a 37. hetet érje el a magzat, és akkor valamikor megindítja a szülést. NST-n a babám úgy döntött, hogy belázad és nem akart mozogni. Na onnantól kezdve két hétig minden nap jártam NST-re.
A szülés napja december 17-re lett kitűzve, vasárnapra (akkor ügyelt a doktornő). Kilencre kellett felmennem, felvették a szokásos adatokat, majd rám kötötték az oxytocint és vártunk. Nagyon féltem. Úgy álltunk neki, hogy rendes, hagyományos szülés lesz, nem császároz, ha nem muszáj. Minden órában jött és vizsgált, vártuk, hogy legalább annyira táguljak, hogy burkot tudjon repeszteni és lássa, hogy tiszta-e a magzatvíz, mert ha tiszta és tágulok, akkor akár 24 órát is fog hagyni vajúdni.
11:45-ra fél ujjnyira tágultam, burkot repesztett és tiszta volt a magzatvíz. 12:45-kor még mindig fél ujjnyira voltam nyitva. 13:45-re egyujjnyi, majd ez így maradt 14:45-ig. Akkor mondta, hogy mivel nem tágulok, a baba fején lehet egy púp, várjunk még egy órát, és ha akkor sem tágulok, akkor császár.
15:45-kor jött, közölte, hogy császár. Addigra már bő egyperces fájásaim voltak, de mivel nem voltam legalább két ujjnyira nyitva, ezért semmi érzéstelenítőt nem kaptam. Két levegővétel között vagy sírtam, vagy aludtam. Bevallom, előtte direkt nem olvastam utána magának a műtétnek, mert nagyon féltem tőle. A férjem az egészségügyben dolgozik, ismerte is az orvosomat, ezért a műtőbe bejöhetett, ott ült a fejemnél, ami nekem nagyon sokat jelentett. Kb. két perc alatt megkaptam az antibiotokumokat, katétert, stb. Közölte a szülésznő, hogy ez nagyműtétnek számít, majd már toltak is a műtőbe.
Ott is nagyon gyorsan történtek az események, de nagyjából minden ugyanúgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva, annyi különbséggel, hogy az első 12 órában óránként mérték a pici cukrát. De vele is, velem is minden rendben volt.
Pokol a posztoperatív osztályon
A műtét után áttoltak a 12 órás őrzőbe és ott jött a feketeleves. Gyerek sehol, egy óra múlva kaptam meg kb. másfél órára, szoptatni persze nem tudtam, de cicire raktam, aludt. Akkor még semmi fájdalmat nem éreztem, csak szörnyű volt, hogy nem tudtam felemelni a fejem, nem szabadott az spinális érzéstelenítőtől.
Apa haza, gyerek a csecsemőosztályra, nekem folyt az oxy és a fájdalomcsillapító. Majd szépen lassan elkezdtem érezni, hogy fáj, majd jött a nővér és két marha nagyot nyomott a hasamra. Azt hittem, ott helyben elájulok. Azt se mondta, hogy ezt miért csinálja. Majd később, amikor már teljesen érzéstelenítő nélkül maradtam, éreztem, hogy lüktet a méhen, szülési fájdalmaim vannak, megállás nélkül, ömlik belőlem a vér. Volt, hogy szabályosan kilövellt belőlem. Újra jött a nővér, újra nyomott a hasamon. Most már tudom, hogy azért, hogy megnézze a vér mennyiségét és minőségét, de ezt előtte senki nem mondta... Jobban esett volna, ha előre tájékoztatnak, elmondják türelmesen, mi miért történik. Sajnos ezek rendre elmaradtak.
Senkinek nem kívánom azt a szenvedést
És a másnap reggel menetrendjéről sem regélt senki. A nyolcadik óra óra fekvés után borzalmasan elkezdett fájni a hátam, de nem lehetett az ágyamat se megemelni, se a fejemet. Az a 12 óra maga volt a pokol. Méhem lüktet, vér folyik, hátam beszakad és az én picim sehol, azt se tudtam hogy merre van. Aztán hajnali 5:45-kor jött a nővérke, hogy felállunk. Azzal is akkor szembesültem, hogy van drénem, amikor felálltam. Az ágyról felállni leírhatatlan fájdalommal járt, életemben még ilyet nem éreztem, patakokban folyt rólam a víz, szédültem és nem láttam rendesen. Le kellett zuhanyoznom, ami borzalmas volt, majd felöltözni segített a nővér. És ott hagyott. A kislányomat megkaptam kb. fél óra múlva, és közölték, hogy majd mehetek le az osztályra. Így is volt.
Az első két nap maga volt a pokol. A baba besárgult, őt elvitték fénybe, de talán nem is bántam (sajnáltam, sírtam), mert se ülni, se állni nem tudtam. Feküdni nem mertem, csak nagy ritkán, mert az ágyra ledőlni és felülni egyszerűen számomra olyan fájdalom volt, hogy soha az életemben nem éltem át.
A drénemet szépen cipeltem másfél napig magammal. Amikor azt kiszedték, már kicsit jobb volt. A terhesség alatt nagyon vizesedtem, azt gondoltam, hogy majd ha megszülök, lemegy. Nem így lett. A bokám - ami amúgy is nagy volt -, még nagyobb lett, fájt is, nehezen mentem.
A szüléstől számított második napon megkaptam a gyerekem, és jött a kaja előtt mérés, kaja után mérés, amitől megőrültem. Szoptatani nem tudtam, de kellett. Tiszta pelus, mérés, cici, 0 g súlygyarapodás, tápszer, és ez 3 óránként. Érzelmileg ki voltam facsarva, hiányzott a férjem segítsége, rutinja (két gyermeke született az előző házasságából) és maga az, hogy valaki legyen velem.
Varratot műtét után egy héttel szedte ki az orvosom, hála az égnek nagyon szépen gyógyultam, a cukor ellenére is, már alig látszik a hegem.
Útravaló a többi anyának
A császárral szülő anyukákat a műtét utáni napokra kellene jobban felkészíteni, mert számomra az a legrosszabb, illetve arra, hogy nekik 3-4-5 napig nem lesz tejük, és ez belefér, ha közben megfelelő információkat kapnak a szoptatással kapcsolatban, megfelelő segítséggel (baba minél többet legyen mellen, ne kapjon indokolatlanul pótlást, az anya kapjon tájékoztatást arról, milyen pici is a baba gyomra, a kolosztrum épp elég neki stb.).
Az van, hogy én nem szeretnék többet szülni. Nem a terhesség, nem a vajúdás és egyebek a visszatartó tényezők, hanem a császár utáni két nap. Engem senki nem készített fel, senki nem informált erről, elképzelni sem tudtam mindezt, de egy örök életre szóló, borzasztó élményként maradt meg bennem. És ez visszatart a további gyermekvállalástól.
A császármetszés - B tervként - jó, ha szerepel a várandós édesanya felkészülése során. Ehhez nyújt segítséget az ingyenes Császárvonal mobilalkalmazás, mely A-Z-ig minden fontos információt tartalmaz a császármetszés előtti, a kórházi és a regenerációs időszakról is, szakértőkkel. Az applikációt itt éred el: CsászárvonalApp iOS-re, CsászárvonalApp Androidra. Előfizethető Videótárunkat a csaszarvonal.hu/videotar oldalon a nagy hasi műtét utáni időszak megkönnyítése okán ajánljuk (pl. sebkímélő mozdulatok bemutatása,) megmutatja a hegkezelés alaplépéseit, és a mindennapi mozgásokhoz, illetve a sporthoz való visszatérés lépcsőfokait járja végig az anyával.
