A nagy tabu: mi legyen a méhlepénnyel szülés után?

Császár után

Szerző: Mélykúti Andrea

A placenta, avagy a méhlepény egy csodálatos, ámde rövid életű, ideglenes szerv, amely táplálja az anyaméhben fejlődő babát, felkészíti a testet a szülésre, illetve a szoptatásra. Igen fontos folyamatokért felelős – tápanyagokat, oxigént szállít a gyermeknek, a babától pedig salakanyagot az anya keringésébe, s mindemellett számos hormont is termel (hCG, progeszteron, ösztrogén, HPL). Hoztunk néhány érdekességet róla.

Egy kis biológia

A méhlepény* apai és anyai eredetű is, mivel a blasztocisztából (hólyagcsíra) alakul ki, fele-fele arányban alkotják anyai és magzati sejtek. A várandósság 14-16. hetére teljesen kifejlődik, és ahogy a magzat növekszik, úgy lesz a méhlepény is egyre nagyobb. A baba a köldökzsinórral kapcsolódik a placentához. Ez a csatlakozása egy igen érdekes, fára emlékeztető alakzatot „rajzol” a méhlepényre. A köldökzsinór alkotja a fa törzsét, az erek kirajzolják az ágakat, a placenta lebenyei pedig a fa koronáját formálják, és ha belegondolunk, szimbolikusan mi vagyunk a gyümölcs és érünk a fán. Ahogy a természetben a fák is sokfélék, úgy a méhlepények is és mindegyiknek megvan a maga egyedi mintázata.

A szülés, születés és a méhlepény

baba megszületése után általában fél órán belül megszületik  a méhlepény is. 

A kórházakban és a klinikákon biológiai, azaz veszélyes hulladékként kezelik, viszont egyre több anyuka egyszerűen nem akarja, hogy a teste egy részét, ami addig a gyermekét táplálta, csak úgy kidobják. Lehetőség  van arra (betegjog), hogy a méhlepényt megnézhesse az anya, sőt akár haza is vigye (császár esetén is). Ezt előre kell jelezni.

Akik haza szokták vinni, azok el szokták temetni, esetleg fát ültetnek fölé. Régi magyar népszokás volt, hogy ha lány gyermek született, akkor almafát, ha fiú, akkor körtefát, viszont ha papnak szánták az újszülöttet, akkor dió fát ültettek a lepény fölé. Népszerű lett a placenta-lenyomat** is, amiből igazi művészi alkotások is készülnek.

A kínai orvoslás évezredek óta gyógyszeralapanyagként tartja számon a méhlepényt: az ebből készített gyógyszereket nemcsak kismamáknak ajánlják, hanem gyengélkedő betegek erősítésére is (pl. anémiában szenvedőknek). Európában egészen az 1700-as évek végéig jellemző volt, hogy a gyermekágyas asszonyok elfogyasztották a saját méhlepényüket. Különösen akkor, ha az előző szülések idején is lassan épültek fel. A mai napig több iparág is használja a placentát alapanyagként: a gyógyszeripar mellett a kozmetikai ipar is előszeretettel alkalmazza a gazdag fehérje- és antioxidáns-tartalma miatt (pl. juhok placentáját).

A néphagyományok tükrében: mágikus tárgy, méhlepényevés, névadás

Ha egy kicsit tovább kutatunk a történelemben, megtaláljunk, hogy Magyarországon régen a magzatburkot, méhlepényt és köldökzsinórt mágikus tárgyként kezelték. A Magyar Néprajz olyan „felhasználásról” is említést tesz, hogy a köldökzsinórt összecsomózták, majd eltették és 7 vagy 12 éves korában kioldatták azt a gyermekkel – amennyiben a feladat teljesítésében sikerrel járt, akkor azt mondták róla, hogy felnőttként valamilyen különleges tudással fog rendelkezni. Ha valaki burokban született, a megszárítva eltett magzatburkot zsebben vagy más módon hordták magukkal a neki tulajdonított oltalmazó/védő hatása miatt. Olyan történetekkel is találkozhatunk, amelyekben beszámolnak olyan szokásokról, ahol a régi magyar bábák áttörölték az anya arcát háromszor a méhlepénnyel, mielőtt az harapott volna belőle. Ezáltal előzve meg a vérzést a benne levő oxitocinnak köszönhetően.

Sajnos az inkvizíció során Európában, Afrikában és Dél-Amerikában a bábákat boszorkánynak kiáltották ki, és megölték őket. Velük együtt így a szülésről, a méhlepény kezeléséről felhalmozott tudást is megsemmisítették. Néhány történet azonban szerencsére fennmaradt, főleg meséken, mondákon vagy irodalmi alkotásokon keresztül.

Ezekből tudjuk, hogy a svédek például elégették a méhlepényt. Több kultúrában visszaadták a földnek ezt a csodás szervet. A kínai nők megették, Japánban és Koreában megmosták és eltemették ünnepélyes keretek között. A kwakiutl indiánok a lánygyermekek méhlepényét elégették, a fiúkét pedig hagyták a madaraknak megenni – úgy hitték, hogy ettől a fiú látnoki képességekre tesz szert.

A különböző kultúrákban, hitvallásokban a méhlepénynek nevet adtak aszerint, hogy milyen szerepet vagy erőt tulajdonítottak neki. Nevezik például léleknek, titkos segítőnek, testvérnek, nagyanyának és lehetne sorolni tovább.

A legtöbb civilizációnak megvan a maga, mai szemmel nézve, érdekes vagy akár meghökkentő hagyománya a méhlepény misztériumát illetően.


A méhlepény virágkora

Érdekes tendencia, hogy az utóbbi időben nő azoknak a száma, akik valamiképp  elfogyasztják a saját placentájukat a szülést követően (a placenta latinul azt jelenti, hogy torta, kalács; a születésnapi tortának, ünneplésnek is ez lehet az eredete). Méhlepényből jellemzően tinktúrát, kapszulákat vagy egyéb szert szoktak készíteni, de az erősebb gyomrúak akár vitalizáló turmixként, frissen elkészítve is elfogyasztják. Azt tartják, annak a babának és annak az anyukának tud a legjobban segíteni, akihez tartozott, s „tiszta” placentából a legalkalmasabb szert készíteni, vagyis amelyik olyan anyukától származik, aki a szülés során nem kapott medikális szereket, gyógyszereket, mivel azok is belekerülnek a lepénybe. A CDC (Centers for Disease Control and Prevention) viszont például óva int a placentaevéstől egy konkrét eset kapcsán, mert a nem kellő hőkezelés okán nem pusztul el minden patogén benne.

Amióta felkapott lett ez a régebben teljesen tabu téma néhány ismert édesanyának köszönhetően, azóta elég ellentmondásos helyzetbe került a placentophagia (méhlepényevés). Tudjuk, hogy az állatok (főleg az emlősök, a teveféléket leszámítva ) szülés után megeszik az utódaik placentáját. Azt is tudjuk, hogy több előnye is van eme ösztönös viselkedésüknek: a placenta nem csak táplálékforrás, de olyan anyagokat is tartalmaz, amelyek az állatoknál szerepet játszanak az utódgondozás, az anyai viselkedés elindulásában. Ráadásul ezzel eltüntetik a szülés nyomait, szagát a rájuk vadászó ragadozók elől.

De mi van az emberrel?

Egyelőre nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű tudományosan igazolt érv arra vonatkozóan, hogy javasolandó-e a nőknek a saját méhlepényük megevése, avagy sem.

A placenophagiát, illetve a méhlepényét elfogyasztó anyát gyakran kritizálják, sőt ezt többen kannibalizmusnak nevezik. Ezzel ellenétben vannak olyan kultúrák is, ahol nem tabuként tekintenek a placentaevésre, hanem a szülés-születésnek természetes együttjárójaként (pl. kínai, vietnámi, mexikói). Ők azt vallják, hogy a tápanyagokban gazdag méhlepény segít az anyának a szülés utáni felépülésben. Ha a szülés utáni napokban, hetekben a kismamák beszedik a placentából készült szert, sok kedvező hatásról szoktak beszámolni (több energia, fájdalomcsökkenés, vérzéscsökkenés, vasszint-növekedés, hormonháztartás-rendeződés, gyermekágyi depresszió megelőzése, anya-baba kötődés fokozása, hajhullás mérséklése,  a tejellátás növelése - utóbbit tanulmány is bizonyította).

Legtöbb esetben és legtöbb helyen csupán a várandósság kilenc hónapja alatt irányul némi figyelem a placentára, sokszor kerülendő téma, amelyről jobb nem is beszélni; sokan nem is látták a sajátjukat. Pedig talán nem véletlen, hogy annyi rítus, hiedelem, hagyomány kapcsolódik hozzá, amelyen keresztül jobban megismerhetjük ezt a csodálatos szervet.

*Így néz ki a méhlepény, a cikk szerzőjének saját archívumából,  ide kattintva új lapon nyílik meg, ha kíváncsi vagy rá

**Placenta-lenyomat: Judit nevű követőnktől kaptuk, vászonra készítette dúlája, ide kattintva új lapon nyílik meg, ha kíváncsi vagy rá

***Méhlepény-lenyomat szintén, Némáné Ella dúlától kaptuk, saját archívumból, ide kattintva megtekinthető


Források:

Mélykúti Andrea

Négygyermekes, túlélésre szakosodott édesanya, tapasztalt dúla, szülésfelkészítő, mozgástudományi szakember (master humánkineziológus - SOTE) vagyok, holisztikus szemlélettel. Hiszek abban, hogy a szülés, születés csoda. Négy teljesen különböző szülésélményt tapasztaltam meg. Első gyerekem vajúdás nélküli császárral született, másodikkal hosszabb vajúdás után, szintén műtőben kötöttünk ki, a harmadikkal háborítatlan természetes szülést éltem át kórházban, a negyedikkel a véletlen otthonszülést tapasztalhattam meg. A szülés-születés misztériuma az oxitocinnal kombinálva ütős kombináció. Engem elvarázsolt és azóta is fogva tart!