Tízalkalmas női csoport indul császárral szült édesanyáknak

Blog

Az eddigi "Szülésnap" néven elindult kezdeményezésünk, női, beszélgetős csoportunk folytatásaként 2019 szeptemberében egy hosszabb feldolgozó csoportot hirdetünk a kimeNŐ-vel és Kánya Kinga trénerrel összefogásban olyan édesanyáknak, akik nem tervezett módon szültek császármetszéssel és ezt utólag nehezen tudják megélni, feldolgozni, beszélni róla.

A fővárosi csoportba várunk, ha császármetszéssel szültél és
– neheztelés, rossz érzés van benned a szülésed kapcsán,
– hiányérzeted van, ürességet érzel,
– nehezen tudsz továbblépni, nem érted hogy történt,
– a szülésed során vagy után nem érezted, hogy a döntésbe bevontak, a kontrollt elvesztetted a folyamatok felett,
– úgy érzed nem tudtál úgy szülni, ahogy szerettél volna,
– kétségeid vannak anyaságoddal, nőiességeddel kapcsolatban,
– nehezen tudsz a testeddel újra harmóniába kerülni,
– nincs lehetőséged a saját megélésedről beszélni, egyedül érzed magad


A Szülésnap elnevezéssel is azt üzenjük: a te szülésed legalább olyan fontos, mint hogy a gyermeked egészséges legyen. Sokan a nehezen megélt császármetszés után azt a vigasztalást kapják, hogy ne is törődjenek azzal a pár napos nehézséggel, amit a műtét okoz, hiszen a lényeg az, hogy a gyerekük egészséges legyen.

Azt látjuk, hogy ha nem reflektálunk azokra a veszteségekre, amelyeket megéltünk ezekben a napokban, akkor akár hosszú évekig is nyomasztó hatással lehetnek életünkre.


Ezért a 10 alkalmas csoportba várunk, ahol a császármetszéssel kapcsolatos megéléseket és hatásokat tematikus formában dolgozzuk fel. A veszteségeken keresztül eljutva az erőforrásokig, úgy, hogy közben egy támogató közösséget is kialakítunk. Egy olyan csoportban, ahol bűntudat nélkül lehet beszélni arról is, ami fáj. Egy térben, ami biztonságos, és támogató.

A 10 alkalom témái:

– történeteink – megismerkedés
– vigasztalások, amik nem segítenek
– szülés előtt – felkészülés és hiedelmek
– szülés, ami másképp alakult
– kapcsolódás – családi kapcsolatok
– anyaság megélése
– önértékelés, önbecsülés – “képes vagyok?”
– erőforrások 
– változásokhoz való viszony
– további lépések

A csoport két hetente 10 alkalommal találkozik, amelynek az első két alkalma nyitott, ezeken még lehet csatlakozni.

Fontos részletek, információk

  • Első alkalom: 2019. szeptember 13. 17.00-19.00
  • Helyszín: 13. kerület Szent István park 16. 1-es kapucsengő
  • Részvételi díj: 1800 Ft / alkalom
    Egyéves kor alatti gyermekedet is hozhatod.
  • Csoportvezetők: Kánya Kinga – gyásztanácsadó, tréner, Pintér Ilona – dúla, gyászcsoportvezető
  • Jelentkezés: Kánya Kinga – kanyakinga@gmail.com, vagy 06-20-338-3315

Kérlek jelezd a jelentkezéskor, hogy hozod-e magaddal a gyermekedet.

A csoport nem terápiás csoport. Célja, hogy tapasztalatokról, megélésekről beszéljünk vezetett és biztonságos körülmények között, támogató közösségben.

Az esemény a KimeNŐ és a Császárvonal  közös szervezésében valósul meg.

Mondd el. Oszd meg. Nők között.

Korábbi alkalmunkról a beszámolót, élményeket itt olvashatod, az Anyaklikk blogon.