"Örülj, hogy egészségesek vagytok?" - Interjú a Hoztam e világra készítőjével

Szüléstörténetek

Szerző: Óvári Enikő

Valaki könnyen túllép egy császármetszésen is, míg mások éveken át küzdenek annak lelki feldolgozásáért. Sokan választják egy kórházi beavatkozásokkal teli szülés után az otthonszülést. Nem vagyunk egyformák, mi nők, anyák sem. Egy valami azonban szinte biztos: gyermekünk születési körülményei egy életre meghatározó élményként maradnak meg bennünk, akár pozitív, akár negatív volt. Többek közt erre hívja fel a figyelmet a Hoztam e világra című YouTube-videósorozat, melyben anyák mesélnek szülésélményükről. Interjú Papp Szilvia vágóval, médiaművésszel, a sorozat készítőjével.

Mikor döntöttél úgy, hogy elindítod a Hoztam e világra című videósorozatot? Milyen személyes élmény vezetett ide? 

2011-ben videós újságíróként készítettem videóbeszámolót a dr. Geréb Ágnes körüli tüntetésekről, és csodálkozva néztem rá a több ezer megrendült családra, zokogó anyára. Meg akartam érteni, mi történik itt. Ekkor kezdtem el az első szülésélményeket felvenni, és hamar felismertem, hogy az otthonszülés körüli vitában nem az a kérdés, hogy hol, hanem, hogy milyen szemléletben zajlik a szülés. Elkezdtem rálátni a gondoskodás bábai modellje és a kórházi terhes gondozás közötti különbségre. Ha csak alaposan megvizsgáljuk e két kifejezést, máris sok mindenre fény derül. Vagy, ha azt nézzük, hogy a bábák kísérik, a nőgyógyászok vezetik a szülést.

Ezek után - és még sok egyéb információ beszerzése után - begyűjtöttem két csodálatos otthonszüléses élményt magam is. Megtapasztaltam azt az erőt, amit a szülés ad. Úgy jöttem ki a szüléseimből, mint egy harcos amazon, aki bármire képes, a világot fel tudja emelni, aki előtt nincs lehetetlen. Ebből jött a felháborodás, hogy ezt elveszik a nőktől. A rendszer ezt az élményt veszi el a szülő nők többségétől. Miért? És miért hagyjuk? Ezért döntöttem úgy, hogy folytatom a Hoztam e világra videókat, szülészeti aktivista leszek, és küzdeni fogok a rendszer ellen a nőkért, a nőkkel, egy nőközpontú ellátásért.

Kik a célközönség? A kismamák? A kórházi személyzet? 

A célközönség a nők. Kapok köszönőleveleket anyáktól, akiknek traumatikus szülésélményük volt. A videókon keresztül rálátnak arra, hogy nincsenek egyedül. Az "Örülj, hogy egészségesek vagytok"-on túli világra. Akik meg el is jönnek hozzám, és meg is osztják a személyes rossz élményeiket, ők a feldolgozás egy másik szakaszában tartanak, mert az is a feldolgozásnak a része, hogy kibeszélik magukból. Akik otthonszüléses élményt hoznak, az azért érdekes, mert bepillantást engednek a bábai modellbe. Illetve az az út, ami elvezet egy nőt a média által kriminalizált otthonszülésig, az is izgalmas. 

Nem gondolom, hogy ez a projekt alkalmas lenne arra, hogy a kórházi személyzet, vagy a politikai szándék változzon. De arra igen, hogy a nők hozzáállása változzon, és ők maguk csapjanak az asztalra. Ha sokan vagyunk és sokan csapunk az asztalra, akkor van esély a változásra.


Az eddigi videók, beszámolók alapján hogyan látod, melyek azok a problémák, amelyeken könnyen lehetne változtatni?

Az első a dúlák elismerése, a dúlaság terjesztése. Nagyon jó lenne, ha a kórházak egyszerre engednék be az apukákat és a dúlákat is vajúdás és a szülés ideje alatt. Ideértve nemcsak a szülőszobát, hanem ha úgy alakul, császármetszés esetén a műtőt is.

A második, hogy informálni kellene a várandóság alatt/közben a nőket, teljes körűen, a bábai modell szerint. Ez nagyban segítené a félelmek  feloldását, hiszen természetes, hogy a szülés előtt tele vagyunk félelemmel, mert nem tudjuk, mi vár ránk. A szülés nagy önismereti út is, a bábai modell ebben támogat.

A harmadik a szülésindítás problémája. Miért nem bízunk a női testben és a kisbabában? Miért van ilyen sok indítás? Biztos, hogy minden esetben indokolt? A betöltött 40. hét a legtöbb esetben nem indok. Nagyobb hangsúlyt kellene helyezni az indítás esetleges következményeire, erről ugyanis nemigen tájékoztatják az édesanyákat.

A negyedik, hogy a szülő nőt egyenrangú, kompetens, a saját testéről döntéseket tudni hozó felnőtt embernek kell tekinteni. Teljes körűen tájékoztatni egy beavatkozás miértjéről, várható hatásáról, mellékhatásáról, és megvárni, hogy a nő meghozza a döntést arról, hogy szeretne-e élni vele vagy sem, és azt a döntést tiszteletben tartani. A szülési tervet is tartsák tiszteletben. A test a nőé, neki van joga dönteni arról, hogy mi történjen a saját testével.

És az ötödik a szeparáció problémája: csak nagyon indokolt esetben szabadna elválasztani az újszülöttet az anyától. Az aranyóra fontosságát hangsúlyozni kell, a kisbabán végzett vizsgálatokról az anyát tájékoztatni és belegyezését kérni.

A fentiekben szándékosan azokat hangsúlyoztam, amit esetleg mi nők ki tudnánk harcolni. Tehát nem a felülről jövő megoldásokon (versenyképes fizetés, hálapénz büntetése, egységes protokoll, hierarchia átszerkesztése, orvosi továbbképzések) van a hangsúlyom. 


Ha már "felülről jövő megoldások": ezek közül mi lenne az, amelyeken már nehezebb változtatni?

Az első a hálapénz, ha nem lenne hálapénzrendszer, aminek része, hogy versenyképes fizetést kellene kapniuk a szakemberek. A második, hogy egységes protokoll kellene minden kórházban. A harmadik: születésházakra volna szükség, a bábák elismerésére, TB támogatásra otthonszülés esetén is. Emellett fontos lenne a fiatal lányok informálása, tájékoztatása, illetve a szülésznőkkel a bábai modell megismertetése, a szülésznőképzés bábai modell szerinti átalakítása.

Önmagában nagy dolog, ha egy anya felismeri, nem úgy kellett volna történnie a dolgoknak, ahogy történtek. Mennyire gyakori, hogy jogi útra terelik a szüléskor történteket? 

Én még nem találkoztam olyan esettel, aki jogi utakra lépett volna. Az az általános gondolat, hogy a kórház úgyis összezár, meg profi ügyvédeik vannak. Továbbá a zárójelentésekre már eleve sok csúsztatás szokott kerülni, amit utólag már nehéz megtámadni. Általában, mire egy traumából feláll annyira a család, hogy felismerje, mi is történt velük, addigra letelik az elévülési idő, amíg perelni lehetne.


Fontos lenne a még szülés előtt állókat is elérni a Hoztam e világra történeteivel, hogy jobban fel tudjanak készülni akár a jogaikból, lehetőségeikből, a még több trauma megelőzése érdekében.  

Szerintem erre a Hoztam e világra jelenleg nem alkalmas. Bár van egy lelkes rajongója a csatornának, aki még nem szült, én rá mindig csodálattal tekintek, de azért elsősorban azok a nők nézik, akiknek közeli élmény vagy lehetőség a szülés.

(a nyitóképen Zsani szüléstörténetének egy vágóképe)

Hoztam e világra a YouTube-on: https://www.youtube.com/user/HOZTAMEVILAGRA

Óvári Enikő

Újságíró, közgazdász, VBAC anya, szülésfelkészítő dúla, A VBAC-titok című könyv szerzője vagyok. Célom, hogy segítsek mindazoknak, akik császármetszés után hüvelyi szülésre készülnek. Információkkal, felkészítéssel, majd szüléskíséréssel. Meghallgatok, bátorítok, elfogadok. Hiszek az élethosszig tartó tanulásban. Hiszem, hogy a császár utáni szülés lehetősége mindenkinek jár. Mottóm: I can, I will, end of story.