Két eltérő szülés, de két nehéz érzésekkel tovább élő édesapa, akik megosztották velünk történetüket. Mert a férfiak, apák megélései és szempontjai is fontosak a szülésélmények kapcsán, és messzemenően befolyásolják a pár további kapcsolatát. Szakértőként Nyitrai Eszter, pszichológus és dúla volt a segítségünkre.
Gergelyék története
Gergely és felesége már a 20-as éveik első felében szerettek volna gyereket, azonban ez nem ment könnyen. „A 20-as éveiben az ember nem arra számít, hogy azt vágják a fejéhez, sosem lehet természetes úton gyermeke. Négy év betonkemény út után jutottunk el egy komplikációktól mentes terhességhez. Terminus előtt két nappal el is indultak a fájások, de nem rendszereződtek igazán, így csak másnap indultunk el a kórházba. Burokrepesztés és oxitocin után sem akart előre haladni a folyamat. Végül a kisfiam feje megjelent tolásnál, de amikor nem volt fájás, visszacsúszott. Több ember összehangolt munkája hatására (én toltam a feleségem hátát, a doktornő a hasát nyomta, míg két szülésznő a lábát) született meg a baba, de csak ezek után következett a java. Sajnos az aranyóránk teljesen elmaradt, mert a kicsi is furán vette a levegőt, őt elvitték a PIC-re inkubátorba. Ekkor a feleségem nagyon rosszul lett, mire szóltam valakinek, elájult. Azonnal elvitték a műtőbe, a méhlepény rosszul vált le, és emiatt majdnem elvérzett, intenzív osztályra került. Az a bizonytalanság érzés, hogy fogalmam sincs, mi lesz, borzasztó volt. Vannak bevillanások, rémálmok, amik random helyzetekben törnek rám” – meséli Gergely.
Mit ért a szakirodalom trauma alatt?
"A trauma olyan megrázó esemény, mely meghaladja a mindennapi megküzdőképesség szintjét, extrém erős szenvedéssel jár, vagy mások szenvedésének közvetlen szemtanúi a túlélők. A trauma és a krízis közötti különbség, hogy a trauma esetében sokkal hosszabb és összetettebb feldolgozási utak szükségesek" - magyarázza Nyitrai Eszter pszichológus, perinatális szaktanácsadó, dúla. "Egy új gyermek érkezése bár hatalmas változás a család életében, minden résztvevőtől alkalmazkodást kíván és a dinamika újrarendeződését hozza magával, ugyanakkor az élet természetes része, normatív krízis, ám nem feltétlenül trauma."
Mik lehetnek a trauma jelei?
Mindenképpen fontos hangsúlyozni, hogy nagyfokú egyéni eltéréseket mutat, hogy az egyes személyek milyen életeseményt élnek meg traumatikusan, hiszen egyénileg más-más megoldási stratégiákkal küzdünk, ha nehézséggel találjuk szemben magunkat. A traumatizálódás jele lehet, ha valami markánsan változik az adott ember viselkedésében, de az is lehet jel, ha bezárul. Ugyanígy az, ha valaki nagyon nem akar a történtekről beszélni vagy ellenkezőleg, mindig előjön az esemény vagy téma, minden problémát ide vezet vissza, a megélője állandóan erről beszél, az is fontos jelzője lehet annak, hogy foglalkozni érdemes a szülésélménnyel.
A férfi feldolgozási utak mások, mint a nőké?
Gergely így mesél: „Gyerekkoromban úgy neveltek, hogy nem mutatjuk ki az érzelmeinket, és a terhesség és szülés óta volt egy komoly változás ebben: történtek olyan esetek, melyek korábban elképzelhetetlen lett volna, és engem is meglepett. Például elmentünk egy a traumák átkeretezéséről szóló előadásra, és bejátszották 'Az élet szép' című filmből azt a jelenetet, amikor az apuka németről 'fordítja' a fiának, amit a tiszt mond a haláltáborban. 30 másodperc után olyan elemi erővel kitörő zokogás tört rám, hogy én voltam a legjobban meglepve. Egy másik esetben pedig a sokat látott Igazából szerelem temetéses jelentén jött egy hasonló reakció, mindannak ellenére, hogy legalább 20-szor láttam azt a filmet és soha korábban nem váltott ki ilyen reakciót. Talán azért fordul ez elő, mert a saját életemben megtapasztaltam, milyen közel lenni a szerettünk elvesztéséhez, érzékenyebb lettem.”
A pszichológus gondolatai
Sajnos az előző férfigenerációktól nem hozunk igazán építő mintákat arra, hogyan forduljunk a nehézségeink felé és hogyan dolgozzunk velük… Sok évtizedes berögződés, hogy ha „nem beszélünk róla, akkor nincs”. A szülés-születés körüli időszakban pedig még inkább érezheti egy apa, hogy az ő nehéz érzései igazán semmiségnek számítanak ahhoz képest, amin a párja és a gyermekük átmentek, sőt az ő megtartó erejére szükség van ezekben az embert és párkapcsolatot próbáló időkben, ezért akár erőn felül is tartja magát, mélyre űzi a traumatizáltságát és nem foglalkozik vele. A kisbabás és kisgyerekes időszak pedig észrevétlenül elsodorja ezeket a mélyben rejtőző dolgokat a mindennapi teendőkkel. Később aztán búvópatakszerűen feltörhetnek az érzések, de lehet, hogy már annyi minden rájuk rakódott, hogy szinte felismerhetetlen, honnan ilyen intenzívek és rombolók. Vannak ugyan hasonló apukás csoportok, mint az anyáknak, de ott sokszor inkább csak a poénkodás, nagyzolás, odamondogatás, „bezzegelés" megy. Pedig jó lenne, ha ezek a csoportok is valamilyen adminisztrátori, moderátori beavatkozással tudnának érdemben segítséget nyújtani vagy legalább irányt mutatni a nehézségekkel küzdő édesapáknak. Mert a nyílt kommunikáció, a tudatos odafordulás számukra is elengedhetetlen, attól, hogy nagyközösségekben nem szívesen beszélnek róla, az ő megéléseik is fontosak.
Dávidék története
Amikor Dávid és felesége ikreket várt, mindenre fel voltak készülve. A babák azonban a 36. héten elindultak, és számukra biztonságot és ismerős környezetet adó kórházban azt mondták, nálunk nem születhetnek meg a picik, mert nincs koraszülött osztály. Egy másik kórházban pedig találkoztak az igazi katonás renddel, kész tények elé lettek állítva a szülés módját illetően, vagyis császármetszéssel születtek meg a kicsik. Bár az első számú szempont a babák és édesanyjuk egészsége volt, a sok változtatás, a katonás stílus és a protokollra való hivatkozás hagyott nyomokat a párban. Az édesapa azt mondja, az nagyon jó volt, amikor az ő mellkasára rakták a piciket, élete csodás pillanata volt, sokszor ad erőt a mindennapokban is, hogy vele lehettek. A kistestvér gondolatát nem feltétlenül ezért vetette el a pár, de a kórházi kommunikáció, a beteget nem partnerként kezelés hozzájárult a nehéz érzéseikhez. A kórházi napokat megnehezítette, hogy az apukát nem engedték be a frissen műtött feleségéhez a külön fizetős VIP szobába sem, elvárták volna, hogy az édesanya maga cipelje be a zsugor vizet a szobába (miközben szigorúan nem emelhetett 3 kilónál többet). Dávidot a tehetetlenség-érzése viselte meg a legjobban.
A pszichológus gondolatai
Az már eléggé elfogadott, hogy a szülés után, akár hüvelyi, akár császármetszés, az anyuka még 6 hét után sem terhelheti magát azonnal, a testének szüksége van rá, hogy regenerálódjon. Valami ilyesmi van a szülésélménnyel is, hiszen az ott megéltek életre szóló élményeket adnak, akár pozitív, akár negatív a tapasztalatuk. Nagyon jó lenne, hogy ha a szülésélmény-feldolgozás ugyanúgy a regeneráció része lenne, mint amennyire a regeneráló tornák is azok, mert a későbbiekben rengeteg döntést befolyásolhat, hogyan élte meg a szülést, szülővé válást valaki. Ez az apákra ugyanúgy érvényes, mint az anyákra, nagyon jó lenne, ha a szülők közösen tudnák az élményeiket feldolgozni, nem évek múltán bukna ki egy-egy ilyen bevésődés, trauma akár a kistestvér gondolata, egy újabb szülés vagy a szexuális problémák mentén.
Miben segíthet egy ilyen feldolgozási folyamat?
A pszichológus szakember szerint nagyon sokszor van olyan, hogy a párok vagy csak a szülők azzal a mondattal mennek el tőle, hogy „már teljesen máshogy látják az egészet”. "Ez persze nem azt jelenti, hogy elhazudjuk a történteket, de fontos cél, hogy át tudjuk úgy gondolni, majd keretezni az eseményeket, hogy azok a családi narratíva építő részévé válhassanak, ami nem csupán a szülők, hanem kiemelten a saját születésük történetére rákérdező gyermekek szempontjából is fontosak. 16 éves dúlai tapasztalatom alapján már tudom, hol és mely pontok tudnak igazán csontig hatolóan fájni, bevésődni és hol tudnak félresiklani a szülőszobai történések vagy a kommunikáció. Nekem pszichológusként nem az a feladatom, hogy 'igazságot tegyek' közöttük, hanem hogy a saját nézőpontjából segítsek az adott embernek, segítsek egy picit újragondolni, más perspektívába helyezni a történteket. Számos alkalommal segít önmagában az, hogy a szüléstörténetet értő közegben tehetik le a nők és kimondhatóvá válnak az érzések és a megtörtént események. Újabb megkönnyebbülést szokott hozni, amikor visszajelzem, hogy én hogyan hallom az ő történetüket, hogy mennyi erő, küzdelem és bátorság van ott, ahol eddig csak a fájdalmat látták. A szülés körüli módosult tudatállapotból adódhat, hogy nem minden részlet tiszta és világos, de ha anya és apa is eljönnek, sokkal könnyebben összeilleszthetők olyan részletek, amik megértést, elfogadást, elengedést hozhatnak" - mondja Eszter.
A sok-sok változás, főleg az első gyermek esetében nem válhat kontraproduktívvá, hogy még a szülésélményt is ki kell beszélni?
„A mi életünkben nem ez az első trauma, amivel szembesülünk, így egyből tudtuk, hogy ezzel dolgunk van. Ezért nagyon gyorsan szaksegítséget tudtunk kérni. A családdá válás idilli képe pedig nem itt sérült igazán, hogy kimaradt a hármasban töltött aranyóra, hanem akkor jött az arcul csapás, hogy nekünk nem lesz az, hogy hazaérve egy pozitív terhességi teszttel vár a feleségem és egymás nyakába ugrunk. Ezt a fantáziaképet sokkal nehezebb volt elgyászolni, aztán több beültetés után nem is lett pozitív teszt, majd lett pozitív, de elment a baba korán. Így a pozitív terhességi teszt öröme is átváltott szorongássá. Ha már az ember sok ilyet elgyászolt, akkor a többit talán már könnyebb” – mondja Gergely.
A pszichológus gondolatai
A szülésélmény-feldolgozás nem tud felesleges vagy kontraproduktív lenni. Életben kell tartani a babát, a feleségemet megértőn és szeretettel támogatni, a munkahelyen ugyanúgy, sőt még inkább teljesíteni sokszögben van egy kulcs elem: hogy felborult az eddig ismert életünk. Akárhonnan nézzük, nem élhetjük ugyanúgy tovább az életünket, mint előtte, erre pedig a szülésfeldolgozás is egy út, hogy az új feladatainkba és szerepeinkbe áthelyezkedjünk és a sok kusza érzést kicsit helyre tegyük. Ez egy közös út, ahogy a szülésfelkészítőnél is azt szoktam javasolni, hogy a párok együtt menjenek el, együtt készüljenek a baba érkezésére, a lehetőségekre, a szülésélmények esetében is fontos, hogy meglegyen a feldolgozás tere és ideje. Nem kell persze a kórházból hazaérkezve nekiesni a feldolgozásnak, de főleg egy szakemberhez elmenve, néhány alkalmat rászánva erre elképesztően sokat lehet tenni a közös családi élet és a párkapcsolat egyensúlyáért.
Azt a férfit, akit mondjuk nehéz volt elrángatni a szülésfelkészítőre is, hogyan tudja elvinni a felesége a feldolgozásra?
"Nem hiszek a praktikákban, trükkökben, csak a nyílt kommunikációban" - kezdi Eszter. "Ez persze nem azt jelenti, hogy neki kell esni a férjnek egy nehéz munkanap után, hogy 'most aztán elmegyünk', de ha a pár két tagja nyíltan, egymást figyelmesen meghallgatva tud erről beszélni, az már egy jó lépés. Vannak az életben olyan események, ahol a kerülőutakkal értékes időt és energiát, sőt bizalmat veszíthetünk, ez is ilyen. Megéri nyíltan elmondani: figyelj, ez fontos, ez a családunk harmóniája szempontjából elengedhetetlen. De lehet egy jó lépés, hogy csak a szülésélmények megbeszélése, összevetése, a különbségek kihangosítása is az első lépés afelé, hogy ez egyáltalán bekerüljön a repertoárba a téma."
„Az, hogy végeredményben senkinek nem lett baja, az sokat segít a könnyebb feldolgozásban. A kistestvér kérdése korábban biztos volt, ennek helyébe lépett, hogy bizonytalan, de inkább igen. Amitől mind a ketten félünk egy következő terhesség esetében, hogy ha mégis bármilyen apró nehézség lép fel, akkor pánikba esünk, hogy megismétlődik az előző szülés, elindult a dominó. Ez az egy az, ami mind a kettőnk fejében nem alaptalanul ott motoszkál, és biztosan kell még szakember segítségét kérnünk, hogy végig fog tudjuk csinálni tiszta fejjel a következő szülést” - vallja be Gergely is a kérdés kapcsán.
Hogyan érdemes készülni a szülésre, hogy ez ne legyen egy traumatikus élmény?
Eszter szerint a hiteles, valós készülés nagyon fontos lenne. "Mert a haveri tejfakasztón, egy borgőzös éjjel elmesélt szüléstörténetek vagy az apukás csoportokban sokszor egymást hergelve megírt beszámolók segíthetnek szerepeltetni a nehéz érzéseket vagy kínos témákat ugyan, ám nem visznek közelebb az igazsághoz. Érdemes egy szakemberrel minden lehetőséget átbeszélni: ha természetes szülés, ha császármetszés, mit szeretne az édesanya, mit az édesapa. A hozzám érkező párok esetében már az is rengeteget szokott oldani az ilyen jellegű feszültségeken, hogy átbeszéljük az előfeltevéseket, félelmeket: volt olyan apa, aki elmondta, úgy gondol a szülésre, mint ez egy disznóvágásra: folyik a vér, mindenhol testnedvek, kiabálás, vészhelyzet. De ennek a fordítottja se jó: a hollywoodi filmeken edződött férfiaknak a szülés természetes mivolta okozhat meglepetést. Gyakori eset, hogy a tévhitek átbeszélése után korábban a kint maradásra szavazó apák mégis úgy döntenek, hogy szeretnének bemenni a párjukkal a szülésre. Tapasztalataim szerint a dúla személye nagy biztonságot tud adni azáltal, hogy van ott egy olyan kompetens személy, aki látott már ilyet, érti, mi történik, mi miért van, segít az édesapának is, hogyan tudja támogatni a partnerét, ugyanakkor megadja az apáknak azt a szabadságot is, hogy túl sok nekik az élmény, akkor kimehetnek, mégsem hagyták magára a vajúdó nőt. A felkészülés része tehát az is, hogy a legmegfelelőbb segítőket választjuk a szülésünkre ahhoz, hogy mi magunk is a legszabadabbak lehessünk."
Sokszor az anyukás csoportokban is hajlamosak vagyunk egymást hergelni e téren, hogy „milyen apa az, aki..”…
Mindenkinek máshol vannak a határai, más az ingerküszöbe. Nem biztos, hogy ugyanazok a dolgok férnek bele mindenkinek. Érdemes tudatosan készülni, hogy milyen forgatókönyvek esetében ki mit választana szívesen, de a helyben megélt érzéseknek is engedni kell. "Ha valaki rosszul van, nyugodtan ki lehet menni, idővel vissza lehet jönni, de sok édesapa arról számol be, hogy utólag sokkal jobbnak élte meg a szülést, mint a félelmei alapján várta, ugyanakkor persze lehet olyan is, akit az események nagyon rosszul érintettek" - magyarázza Nyitrai Eszter. Szerinte a lényeg az, hogy senki kívülállónak nem kell hinni, hanem csak a saját érzéseink és megéléseink alapján, őszintén odafordulva a másikhoz kell ezeket a helyzeteket kezelni. "És a megfelelő pillanatban szakembert felkeresni, ha az élmények akadályozzák a mindennapi megküzdésünket és éket vernek a szülők közé vagy akár a szülők és a kisbaba közé" - teszi hozzá.
És mi lesz szülés után a hálószobában?
"Én ebben is csak azt tudom mondani, hogy a felkészülés fontos. Nagyon félre tud vinni az az idilli családkép, hogy papa-mama-gyerekek és mindenki boldog, a libidó is ugyanott, minden megy tovább. Pedig ha valaki egy picit is végiggondolja, hogy mivel jár egy terhesség, könnyen beláthatja, hogy az a 9 hónap, pláne a második, harmadik, sokadik, az bizony meglátszik majd a felesége testén. A testen is, a lelken is, a párkapcsolaton is dolgozni kell. Amikor a gyermekvállalásról dönt egy pár, mérlegelni kell azt is, hogy azok a mindennapi kihívások, melyek jelentkezni fognak, bizony befolyásolják az életüket. Mind a kettőjükét. Azt is tudatosítani kell, hogy ahhoz, hogy a feleség vissza tudjon találni önmagához testileg-lelkileg, ahhoz valakinek egy újszülött ellátása mellett meg kell teremteni a lehetőséget, ha más nem, annyiban, hogy addig vigyáz a gyerkőcre. Nem elvárható az édesanyától, hogy tényleg önerejéből legyen egyszerre szuper anya, remek feleség, pajkos szerető és fitneszbajnok. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a nyílt, őszinte, türelmes kommunikáció kulcsfontosságú.
Ezek a tartalmaink még tetszeni fognak:
